Drámaian csökkent a világ luxuscikk-igénye

Vágólapra másolva!
A világ legnagyobb luxuscikkgyártója, a francia LVMH erősen érezte a tavalyi világgazdasági lassulást, főleg a japán gazdaság meredek visszaesését. Működési profitja 20 százalékkal csökkent 2000-hez képest.
Vágólapra másolva!

A Louis Vuitton bőrtermékektől a Moet and Chandon pezsgőkön át a Givenchy divatcikkekig és a Christian Dior parfümig ötvenféle világmárkát birtokló cég működési eredménye 1,56 milliárd euróra csökkent a 2000-es 1,959 milliárdról, a tiszta nyeresége pedig 10 millió euróra csappant az előző évi 722 millióról. A működési eredmény összhangban volt mind a vállalat januári utolsó előrejelzésével, mint az elemzői jóslatokkal, a tiszta nyereség azonban a vártnál jobban csökkent.

A pénteki beszámolót kísérő kommentárban azt ígérték, hogy az utóbbi évek vállalatfelvásárlásai után idén igyekeznek a szerves fejlődésre összpontosítani, és "jelentősen javítani" a működési eredményen. Siettek bejelenteni, hogy idén az első két hónapban az értékesítés 9 százalékkal nőtt a tavalyi első két hónaphoz képest.

Az LVMH péntek délben 58,50 euró volt a párizsi értéktőzsdén, 3,17 százalékkal drágább a csütörtöki 56,70 eurós zárónál. Pénteki eredménye 17,78 százalékkal olcsóbb szint az egy évvel korábbihoz képest.

(MTI)

Korábban:

Közösen folytatja a De Beers gyémántóriás és a luxuscikkgyártó LVMH
(2001. július 26.)

Nem hiányzik a könyvtárából?

Mester Sándor: Multimóka - Nemzetközi cégek alulnézetből