Nem siettetné a valutauniós tagságot az MSZP

Vágólapra másolva!
Magyarország, ha szocialista kormánya lesz, nem fog rohanni az euró meghonosításával - mondta László Csaba a Reutersnek adott interjújában. Az MSZP pénzügyminiszter-jelöltje szerint az uniós számítási módszer szerint a költségvetés tavalyi hiánya nem 3,2 százalékos, hanem mintegy 5 százalékos volt. László Csaba szerint a Magyar Fejlesztési Banknak a jövőben az EU-pénzek összehangolásával kellene foglalkoznia.
Vágólapra másolva!

A miniszterjelölt a hírügynökségnek elmondta: ha az új tagok mesterségesen próbálnák leszorítani az inflációt, az a közös valuta árfolyamát is alááshatja. Hozzátette: az infláció leküzdéséhez nincs szükség arra, hogy a forint a jelenleginél sokkal erősebb legyen, s nem kell módosítani a 30 százalékos intervenciós sávot sem. László Csaba azt mondta: reméli, hogy a jegybank teljesíteni tudja inflációs célkitűzését, de a szocialisták fenntartható módon próbálnák jövőre 5 százalék alá csökkenteni a pénzromlás ütemét.

László Csaba szerint a kormány tavaly májusban túl későn szélesítette ki 30 százalékra az addigi 4,5 százalékról a forint átváltási sávját, s a bekövetkezett 15 százalékos reálfelértékelődés árt az exportőröknek.

A szocialista kormány László Csaba szerint 2003-ra összhangba hozná az EU-normákkal a magyar költségvetést, és 2006-ig a GDP 2,5 százalékára szorítaná le a büdzsé hiányát. A miniszterjelölt szerint a maastrichti számítási módszer szerint számolt valós költségvetési hiány nem 3,2 százalék, ahogy a hivatalos adatok mutatják, hanem 5 százalék körüli.

László Csaba kijelentette: az MFB-nek a jövőben az EU-pénzek összehangolásával kellene foglalkoznia, és nem privatizációs ügyletekkel, vagy befektetésekkel.

(MTI)

Ajánlat:

Voks 2002
(az [origo] rovata)

Nem hiányzik a könyvtárából?

Mester Sándor: Multimóka - Nemzetközi cégek alulnézetből