Továbbra is nő a kiadott lakásépítési engedélyek száma

Vágólapra másolva!
Tavaly 47,86 ezer új lakás építésére szóló engedélyt adtak ki, ami 7,1 százalékkal több, mint 2000-ben - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki gyorstájékoztatójából. Az új lakás építésére szóló kiadott engedélyek száma 2000-ben 44 709 ezer volt, ami 46 százalékkal haladta meg az 1999. évit.
Vágólapra másolva!

Ez azt jelenti, hogy tavaly az új lakásépítési engedélyek növekedési üteme 39 százalékponttal csökkent 2000-hez képest. A gyorsjelentés szerint 2001-ben 28,05 ezer lakás használatbavételét regisztrálták, ami 30 százalékos növekedés a megelőző évhez viszonyítva. A 2000-es újonnan átadott 21 583 lakás 12 százalékkal több, mint 1999-ben volt. Így a múlt évben 18 százalékponttal emelkedett az újonnan használatba vett lakások növekedési ütme 2000-hez képest.

A lakások 74 százalékát építtették természetes személyek, 22 százalékát vállalkozások, a tavalyi 83-14 százalékos aránnyal szemben. A vállalkozások kétszer annyi lakást építtettek, elsősorban értékesítési céllal; ezek többsége többszintes, többlakásos épület. A lakosság saját használatra egyre nagyobb, átlagosan 106 négyzetméteres lakásokat épített 2001-ben. Ugyanakkor értékesítési, vagy bérbeadási céllal történő építkezésnél az átlagos alapterület nem haladja meg a 70 négyzetmétert.

A múlt évben 6600 lakás szűnt meg, 9 százalékkal több, mint 2000-ben, melyek egyötödét az árvíz okozta. A KSH jelentése szerint 2001-ben 24 ezer lakóépületre, 1200 üdülőépületre és közel 14 ezer nem lakóépületre adtak ki új építési engedélyt.

(MTI)

Ajánlat:

KSH

Ingatlan melléklet

Lakáshitel melléklet