A Nokia állítja: nem közölt rossz adatokat

Vágólapra másolva!
A Nokia minden adatszolgáltatása a kapott részletes utasításoknak és a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) történt folyamatos konzultációknak megfelelően történt - áll a multinacionális cég közleményében. A Népszabadság szerdai híre szerint Nokia hibás adatközlése miatt kellett módosítani a tavalyi, és a 2000-es évre vonatkozó fizetési mérleg adatokat.
Vágólapra másolva!

A jegybank 2001 júliusában auditálta a Nokia adatszolgáltatásának helyességét, és nem javasolt módosításokat, nem vetett fel kérdéseket az áruforgalmi adatokkal kapcsolatban. A Nokia a Nemzeti Bank folyamatos egyeztetéssel támogatott felügyelete mellett 2001 áprilisa óta ugyanazt az adatszolgáltatási módot alkalmazza ehhez a típusú bevalláshoz - áll a közleményben.

Az MNB hétfőn jelentette be, hogy az elmúlt évben a folyó fizetési mérleg hiánya a korábbi 519 millió euró helyett 1,248 milliárd euróra nőtt.

A Nokia számos alkalommal egyeztette a Nemzeti Bankkal a Nokiától kért bevallások módját, időzítését és a további adatok szükségességét.

(MTI - Üzleti Negyed)

Korábban:

A Nokia adatai miatt romlott a mérleg
(2002. február 20.)

Vita a mérlegadatok körül
(2002. február 19.)

Matolcsy jónak tartja a rosszabb mérleg-adatokat
(20002. február 19.)