Szerződések miatt foglaltak az állami földek

Vágólapra másolva!
Hiába kerülnek át a cégbírósági bejegyzés alatt álló Magyar Nemzeti Földalap (MNFA) Kht.-hez az állami tulajdonú termőföldek, az új intézmény a területek zömével nem kezdheti meg a földalapról szóló törvény szerinti érdemi gazdálkodást az érvényben lévő haszonbérleti szerződések miatt - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Az ÁPV mintegy 420 ezer hektár, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) körülbelül 38 ezer hektár termőföldet ad át március 31-ig. Az MNFA induló földvagyonaként emlegetett állami területeknek a korábbi nyilatkozatok szerint alapvető szerepet kellene játszaniuk a családi gazdaságok megerősítésében, a földárak és a haszonbérek befolyásolásában vagy a kedvezőtlen birtokszerkezet átalakításában.

A földeket ugyanakkor az eddigi vagyonkezelők - az ÁPV és a KVI - bérletként hasznosították, és e szerződések az esetek zömében most nem járnak le. Jogi szakértők szerint a határozott időre - a ma hatályos földtörvényi szabályozás értelmében maximum 10 évre - szóló megállapodásoktól az MNFA egyoldalúan nem állhat el. Azokat legfeljebb közös megegyezéssel bonthatja fel, vagy meg kell várnia a bérleti idő végét.

Az új intézménynek a határozatlan idejű szerződéseknél is tekintettel kell lennie az idei gazdasági ciklusra, ami - figyelembe véve a felmondási időt is - azt jelenti, hogy szántóföldi növénytermelés esetében a megállapodásokat ősz előtt általában nem lehetne megszüntetni.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Kincstári Vagyoni Igazgatóság