Vágólapra másolva!
A holland KLM légitársaság 25 százalékkal csökkenti összes európai járatának jegyárait a turistaosztályon a szeptemberi amerikai merényletek óta halódó kereslet élénkítésére. A cég hétfői közleménye szerint az árengedmény a legalacsonyabb tarifájú menettérti jegyekre vonatkozik.
Vágólapra másolva!

Az akció hétfőn indult és március 31-éig tart, de a jegyeket november 22-éig le kell foglalni. A KLM emellett a módosításokat is rugalmasabban kezeli. A jegyeket egy alkalommal díjmentesen lehet átíratni más járatokra, s a már kifizetett jegyek törlése is csak 25 euróba kerül. A cég szóvivője szerint a KLM elsősorban a turistákat igyekszik visszacsábítani járataira.

A KLM papírja hétfőn késő délelőtt 0,20 eurós, 2,27 százalékos veszteséggel 8,60 euró volt az Euronext-tőzsde amszterdami részlegén.

(MTI)

Ajánlat:

KLM

Korábban:

Együttműködési szerződést kötött a Malév és a KLM
(2001. október 15.)

Három légitársaság maradhat talpon Európában
(2001. október 12.)

A KLM 15 százalékkal csökkenti járatszámát
(2001. október 4.)