A lengyelek azonnal bevezetnék az eurót

Vágólapra másolva!
A lengyelek 59 százaléka azt szeretné, ha az euró mint nemzeti fizetőeszköz már most felváltaná a zlotyt, bár csak 14 százalékuk bízik az Európai Unió valutájában - derült ki a Pentor közvélemény-kutató intézet felméréséből. Véleményük szerint ez megnehezítené a lengyel politikusok számára a pénzügypolitikai mesterkedéseket.
Vágólapra másolva!

Annak ellenére, hogy a zloty jelenleg igen erős - egyes közgazdászok szerint túlságosan is -, a megkérdezetteknek csak 30 százaléka mondta azt, hogy a lengyel valutában bízik a leginkább. Ezt követi az euró, amelyet a lakosság 14 százaléka fogadott a bizalmába, majd az angol font, amelyet a lengyeleknek a 13 százaléka részesít előnyben.

A megkérdezettek azért vennék már most szívesen az euró bevezetését, mert véleményük szerint ez megnehezítené a lengyel politikusok számára a pénzügypolitikai mesterkedéseket, felfedné a pénzügyi rendszer gyengeségeit és szabályozná az árszínvonalat - állapította meg a Pentor elemzője.

(MTI)

Ajánlat:

EURO
(az Üzleti Negyed különkiadása)