Újra működnek a bankautomaták Ausztriában

Vágólapra másolva!
Szerdán délután háromnegyed háromkor Ausztriában leállt mintegy 2600 pénzkiadó automata, de 16 órára sikerült a berendezéseket újra üzembe helyezni. A rendszert működtető Europay cég szerint - a korábbi közléssel ellentétben - nem a túlterhelés idézte elő a műszaki problémát, sőt az nem is függ össze az euró megjelenésével.
Vágólapra másolva!

Az indoklás szerint egy "hibás tranzakció" miatt végtelen körforgásba került a rendszer, s ugyanez történt az ilyen esetekre tartott pótszámítógéppel is. Délután négy óra körül, amikor a gépek újra beindultak, mintegy 500 tranzakció volt folyamatban, s a rendszer normális körülmények között ennek legalább háromszorosát tudja egyszerre bonyolítani.

A leállást ügyfelek jelezték egyebek között az osztrák APA hírügynökségnek, azzal, hogy több gép megszakította a pénzfelvételi folyamatot, és egyes esetekben csak tíz perc elteltével adta vissza a bankkártyákat. Későbbi hírek szerint több szupermarketben és benzinkútnál is gondok voltak a bankkártyás fizetéssel, e hírekre azonban a Europay egyelőre nem reagált.

Ausztriában egyébként szerdán változatlanul még legtöbben schillinggel fizettek, de a délutáni órákban hirtelen meglehetősen nagy számban jelentek meg az euróövezet többi országainak érméi, amiből a szakértők arra következtetnek, hogy a turisták költik el hazulról hozott - korábban vásárolt - euró-érmecsomagok tartalmát.

Korábban:

Leálltak Ausztria pénzkiadó automatái
(2002. január 2.)

Ajánlat:

EURO
(Az Üzleti Negyed melléklete)