Katasztrofálisan kezdődött az évezred az USA-ban

Vágólapra másolva!
Az amerikai gazdasági recessziót gyakorlatilag hivatalossá tette az a jelentés, melyet hétfőn hozott nyilvánosságra a National Bureau of Economic Research (NBER) amerikai gazdaságelemző csoport.
Vágólapra másolva!

Megállapításuk szerint a tíz év óta első amerikai recesszió márciusban kezdődött. A legutóbbi, hivatalosan recessziónak minősített időszak 1990 közepétől 1991 márciusáig tartott, amit rekord hosszúságú, pontosan tíz évig tartó fellendülés követte.

A bejelentés senkit nem ért váratlanul: az NBER "döntőbizottságát" adó, hat vezető gazdaságelemzőből álló testület tavasz óta foglalkozott a recesszió deklarálásának gondolatával. A szeptemberi terrortámadások az utolsó lehetőséget is elsöpörték, hogy a grémium elkerülhesse a hivatalos verdiktet: egy nemrég készült, gazdasági szereplők körében végzett felmérés szerint a megkérdezettek 52 százaléka vélte úgy, hogy a gazdaság recessziós pályára állt.

A technikai értelemben vett recessziót a testület négy alapvető gazdasági indikátor együttes vizsgálata alapján hirdetheti ki. Az ipari termelés, a munkanélküliség, valamint a nagy- és kiskereskedelmi mutatók egyértelműen a gazdaság jelentős visszaesését jelezték. A reáljövedelem növekedése jelentősen lassult. Bár a GDP a második negyedévben nőtt, s csak a harmadik negyedévben csökkent 0,4 százalékkal - a technikai értelemben vett recesszió hivatalos meghatározás szerint a GDP két- vagy több hónapos, folyamatos csökkenését jelenti. Az NBER szerint a recesszió legbiztosabb jele a munkanélküliség alakulása.

Az NBER bejelentése valószínűleg nem lesz jelentős hatással a pénz- és tőkepiacokra, amelyek jó ideje recessziós "üzemre" álltak át. A jelentés ugyanakkor komoly politikai következményekkel járhat: közvetve hivatalosan is megerősítheti, hogy a gazdaságélénkítő csomag összetételén két hónapja marakodó kongresszus, valamint a jegybank szerepét betöltő Fed elnöke, Alan Greenspan nem tett eleget alapvető feladatának. A recesszió kezdetének rögzítése politikai fegyverré válhat: a gazdasági depressziót formálisan is George W. Bush republikánus kormányzati ciklusához kötötte. Bush nem véletlenül sürgette a jelentés megjelenése után a kongresszust, hogy gyorsítsa fel az élénkítő csomag elfogadását: ha a recesszió a republikánus kormányzat alatt kezdődött, Bush már csak abban bízhat, hogy a várt fellendülés minél gyorsabban elfeledteti a választókkal a szó szerint katasztrofális évezredkezdetet.

Harkányi András