Diszkriminatív almatámogatás

Vágólapra másolva!
Három megyében négyzetméterenként 12, míg 16 megyében csak 8 forint támogatást kapnak az almatermelők. A MOSZ álláspontja szerint a támogatás megkülönböztetést tesz a gazdák között, és későn is jött a rendeletmódosítás. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakembere úgy vélte, megalapozatlan ez az állítás.
Vágólapra másolva!

Az FVM legfrissebb rendeletmódosítása szerint 16 megye almatermelői négyzetméterenként 8 forintos támogatást kaphatnak. Ebbe a körbe tartoznak még az 500 négyzetméternél nagyobb, belterületi, egybefüggő almáskertek is. Gubacsi László, az FVM növényitermékosztály-vezetője lapunknak elmondta, összesen 11-12 ezer hektárnyi almás terület támogatására futja 16 megyében az egymilliárd forintból. A főosztályvezető elismerte, ennek másfél-kétszeresére lenne szükség, de sajnos a tárca ennél többet nem tudott erre a célra előteremteni.

Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) titkára úgy vélte, a rendeletmódosítás késve jelent meg és legföljebb tűzoltásra elegendő. A titkár azt is kifogásolta, hogy három északkeleti megye termelői jóval korábban és négyzetméterenként négy forinttal többet, 12 forintot kaptak. Szerinte ennek oka elsősorban az volt, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye termelőinek nagyobb a politikai súlya, érdekérvényesítő képessége, mert mennyiségben és területben is a legjelentősebb almatermő vidékek.

Tóth a szakmai és érdekvédő szervezetek és az érintett 16 megye országgyűlési képviselőinek fellépésével magyarázta az FVM intézkedését. A gazdáknak azonban csak néhány nap áll rendelkezésükre a szükséges igazolások beszerzésére. A MOSZ titkára elmondta, még a támogatásokkal együtt is 20-30 százalékos veszteséget könyvelhetnek el az almatermelők.

Gubacsi László ezt az állítást cáfolta. Elmondta, hogy a három északkeleti megyében a túltermelés piaci zavarokat okozott, ezért határozott a szaktárca szeptember elején a beavatkozásról. A 2,4 milliárd forint felét a földművelésügyi minisztérium, a felét a kormány tartalékkeretéből teremtették elő. Ez az összeg 20-21 ezer hektár almaültetvény támogatására volt elegendő. A többi megyében az áprilisi fagyok és a nyári aszályok okoztak károkat, és ezek enyhítésére szánják a négyzetméterenkénti 8 forintot.

Idén közepes, 460 ezer tonnás termés várható. Gondot jelent, hogy ennek 75-80 százalékát léalmaként vásárolják föl a kereskedők, míg a jó almatermelő országokban ez az arány éppen fordított - vélekedett Tóth István. A hazai étkezésialma-piac legföljebb 100 ezer tonnát képes fölvenni és az export sem haladja meg a 10 ezer tonnát. Nagyjából ugyanennyi az import. Gubacsi László adatai ennél is aggasztóbbak.

Az FVM számai szerint idén 7-9 ezer tonna az export-import. Valamelyest mérsékelheti a nyomást az orosz és ukrán érdeklődés s az újra induló szállítások. Eddig ezer tonna étkezési alma hagyta el az országot az egykori hatalmas felvevő piacok felé, ahová még tíz évvel ezelőtt is több tízezer tonna étkezési almát exportáltak Magyarországról. A további 4-5 ezer tonna magyar alma kerül a kelet-európai országok fogyasztóihoz.

(Népszava)

Ajánlat: