Hetven százalékkal csökkent az E.On profitja

Vágólapra másolva!
A német E.On energia-szolgáltató az év első kilenc hónapjában 71 százalékos profit-csökkenést szenvedett el, és így 1,03 milliárd eurós nyreséget könyvelhetett el. A társaság működási profitja 55 százalékkal 2,86 milliárd euróra nőtt, ami gyakorlatilag megegyezik az előzetes piaci várakozásokkal.
Vágólapra másolva!

A német E.On szolgáltató elemzők várakozásával megegyező működési profitot ért el az év első kilenc hónapjában, és a tavalyinál nagyobb működési profitot vár az év egészére.

A Veba és a Viag energiaszolgáltató és vegyipari cégek egyesüléséből tavaly létrejött E.On nettó profitja 71 százalékkal 1,03 milliárd euróra csökkent az egy évvel korábbi 3,6 milliárdról.

Belső működési profitja 55 százalékkal 2,86 milliárd euróra nőtt az idei év első kilenc hónapjában, a tavalyi első kilenchavi 1,84 milliárdról. Elemzők 2,803 milliárd eurós belső működési nyereséget vártak. Több nagy részleg eladása következtében az E.On árbevétele 7 százalékkal 64,3 milliárd euróra csökkent 69,2 milliárdról. Európa második számú szolgáltatója egy részvényre számítva 2,74 euró profitot ért el, az egy évvel korábbi 4,94 euró helyett.

Csütörtök délelőtt az E.On részvényeinek árfolyama 57,14 euró volt a frankfurti értéktőzsdén, ami 1,19 százalékkal haladja meg a szerdai záróárat.

(MTI)

Ajánlat:

E.On

Korábban: