Recesszióban az izraeli gazdaság

Vágólapra másolva!
Az izraeli statisztikai hivatal szerdán közölte, hogy az ország gazdasági teljesítménye 2,8 százalékkal csökkent az idei év harmadik negyedében az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A tavalyi harmadik nyegyedévben még 8,9 százalékos növekedést regisztráltak, de a globális technológiai hanyatlás és az izraeli-palesztin konfliktus miatt mára recesszióba került Izrael gazdasága.
Vágólapra másolva!

A harmadik negyedévben 2,8 százalékkal zsugorodott az izraeli gazdaság teljesítménye éves összevetésben - közölte szerdán az izraeli statisztikai hivatal.

Az ország egyértelműen mély recesszióban van, miután a GDP-érték a második negyedévben is már 1,0 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakában mérthez képest, és az idei első félév egészében 1,5 százalékkal esett. A visszaesés üteme egyre gyorsul: az első három hónapban éves szinten még csak 0,2 százalékkal csökkent az összkibocsátás.

A tavalyi harmadik negyedévről még 8,9 százalékos éves növekményt jelentett a statisztikai hivatal; ez volt az erősen Nasdaq-függő izraeli technológiai szektor szárnyalásának végórája.

A jelenlegi recesszió fő tényezője a globális technológiai hanyatlás és a több mint egy éve dúló izraeli-palesztin fegyveres konfliktus. Ez utóbbi miatt egyébként a turizmus is halódik, ami szintén terheli a gazdaságot. Az év első háromnegyedében éves összehasonlításban 51,1 százalékkal zuhant az Izraelbe érkező külföldiek száma.

(MTI)