Vágólapra másolva!
Huzamosabb idő óta munkaerő-hiánnyal küzd bizonyos munkakörökben a cégek egy része: a Gazdasági Minisztérium által megkérdezett csaknem ötezer cég több mint 15 százaléka nyilatkozott így - derül ki a GM közelmúltban készített felméréséből.
Vágólapra másolva!

A problémával küzdő cégek közül a legtöbbet a feldolgozóiparban találta a felmérést készítő munkaerőpiaci szervezet, a textiliparban például a cégek 36 százaléka nyilatkozott így. A szakértők becslése szerint nemzetgazdasági szinten körülbelül 30-35 ezer a tartósan betöltetlen állás.

A felmérésről készített értékelés többek között rámutat: egy év alatt több mint 10 százalékponttal nőtt az állami munkaerő-közvetítő irodák szerepe a cégek munkaerő-toborzásában. Így az arány már eléri a 48 százalékot. Az irodák legstabilabb partnerei a mezőgazdasági üzemek, a feldolgozóipari és építőipari cégek. Ez főként azzal magyarázható, hogy az állami közvetítő irodák nyilvántartásában nagy arányban találhatók szakképzettséggel nem rendelkező munkavállalók, akik iránt ezeken a területeken jelentős a kereslet.

Az adatgyűjtés alapján megállapítható, hogy idén az első félévben az előző félévhez viszonyítva foglalkoztatotti létszám országosan 32,5 ezerrel nőtt. A második félvére az előrejelzések szerint a munkaerő iránti kereslet további 10-15 ezres növekedése várható. A cégvezetők válaszai alapján megállapítható, hogy e növekedés több mint felét a feldolgozóipar produkálja. Főként a textiliparban, a gépiparban és az építőiparban jeleztek jelentős munkaerő-keresletet.

A foglalkoztatási helyzet nemzetgazdasági szintű javulása mögött vállalati szinten is kedvező tendenciák figyelhetők meg. A növekvő állományi létszámot jelző cégek aránya (40 százalék) jelentősen meghaladja a létszámcsökkenésről beszámoló gazdálkodók arányát (25 százalék).

Vállalati szinten az 51-nél kevesebb dolgozót foglalkoztató cégek bizonyulnak erősebb munkaerő-megtartónak. A 300 dolgozónál nagyobb létszámú cégek 33 százaléka nettó munkaerő-leadó, az 51-nél alacsonyabb létszámúaknak viszont csak 19 százaléka.

(MTI)