Major István lett a külgazdasági helyettes államtitkár

Vágólapra másolva!
A távozó Balás Péter helyett Major István lett a Külügyminisztérium külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára, aki december 15-től tölti be tisztségét. Major 1996-tól a WTO-hoz delegált nagykövetként dolgozott, korábban pedig 1990-1994-ig a Nemzetközi Gazdasági kapcsolatok Minisztériumában, 1994-1996-ig pedig az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumban töltött be helyettes államtitkári posztot. 
Vágólapra másolva!

Major István lett a Külügyminisztérium külgazdasági területért felelős új helyettes államtitkára, a posztjáról távozó Balás Péter utódja - közölte Horváth Gábor külügyi szóvivő szerdán. Az új külügyi vezető, aki már megkezdte tevékenységét, hivatalosan december 15-től tölti be tisztségét.

Major István 1996-tól a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) delegált genfi magyar nagykövet volt, állomáshelyéről december elején tért haza. Elődje egyben utódja is, hiszen a WTO mellé akkreditált genfi magyar nagyköveti tisztet rövidesen Balás Péter tölti be.

Major István korábban már két alkalommal betöltött helyettes államtitkári funkciót: 1990-től 1994-ig a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumában, majd 1996-ig az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumban.

(MTI)

Ajánlat:

Külügyminisztérium