<P class="MsoNormal">Gazdaságpolitikai eszközökkel az árnyékgazdaság ellen

Vágólapra másolva!
A feketegazdaság kialakulásának és fennmaradásának elsődleges oka a vállalkozásokat akadályozó bürokrácia és a túlzottan összetett adórendszer - áll a neves berlini gazdaságkutató intézet, a DIW (Deutsches Institut für Wirtschaftsforschung) által kiadott közleményben. A kutatók az ukrán gazdaság vizsgálata során jutottak erre a következtetésre.
Vágólapra másolva!

A DIW kutatóinak véleménye szerint a vállalkozások működését akadályozó bürokrácia és az összetett adórendszer mellett az adók és egyéb járulékok okozta terhelés tereli a gazdasági szereplőket a feketegazdaság felé.

A szerdán közzétett tanulmány szerint a fent említett jelenség a fejlett ipari országokra is érvényes, hiszen a feketegazdaság kialakulásának okai egytől-egyig a gazdaságpolitika által meghatározott tényezőkre vezethetők vissza, és a megoldás kulcsa is egyazon a kézben van.

Ukrajnában - ahol az intézet a jelenséget vizsgálta - becslések szerint a nemzeti össztermék 30-100 százaléka keletezik illegális módon. A kilencvenes évek második felében többek között az átalányadó bevezetésével próbálták meg rávenni a kisvállalkozói szektort a jövedelmek bevallására, méghozzá - a DIW kutatása szerint - egyre növekvő sikerrel. A kutatók mostani tanulmányukban megállapítják továbbá, hogy relatív magas forgalmi adó (Ukrajnában 20 százalék) csökkentésére nincsen szükség, noha a legtöbb alkalommal ezt az adófajtát éri kritika. Sőt a forgalmi adó végső soron a feketegazdaságban termelődő jövedelmek megadóztatásának az egyik hatásos formája lehet, hiszen az illegális jövedelmek előbb vagy utóbb "hivatalos" formában is kifizetésre, majd forgalmi adó formájában befizetésre kerülnek - áll az intézet által kiadott közleményben.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

DIW