Euró-számológépet kapnak a kormánytól az olasz családok

Vágólapra másolva!
Az olasz kormány a jövő esztendő első napjaiban euró-átváltó zsebszámológéppel kedveskedik 16 millió olasz családnak , a postahivatalokban és a bankfiókoknál pedig december közepétől már meg lehet vásárolni az új európai valuta fémpénzeit tartalmazó mintazacskókat. A tervek szerint Olaszországban a pénzautomaták 81 százalékát már december 31-én éjfélig átállítják, de gondot okozhat, hogy néhány automata pár napig továbbra is csak lírát ad majd ki.
Vágólapra másolva!

A jobbközép olasz kormány azzal akarja megkönnyíteni az eurókészpénzre való gördülékeny átállást, hogy csaknem minden családnak ingyen juttat egy-egy különleges zsebszámológépet. A kis készülék az euróban kifejezett értékeket egy művelettel átváltja lírára, és fordítva. Ez különösen az év első két hónapjában lesz hasznos, hiszen február 28-ig a kétfajta pénz még párhuzamosan lesz forgalomban. Az ajándék 20-30 milliárd lírával - 10-15 millió euróval - terheli az államkasszát.

December 15-től az olaszok már megvásárolhatják azt a mintazacskót is, amelyben 53 érme lesz majd található az új valuta nyolcfajta fémpénzéből. A postahivatalok és a bankok 50-50 százalékos arányban kapták kézhez a 30 millió, egyenként 25 ezer líráért megvehető, 12,91 euró értéket tartalmazó mintazacskókat.

Ez a mennyiség várhatóan nem lesz elegendő. A postahivatalokban érkezési sorrendben lesz kapható a csomag, amíg a készlet tart. A bankok azonban becslések szerint 30 százalékkal kevesebbel rendelkeznek, mint amennyit ügyfeleiknek szeretnének juttatni. A vállalkozók másfajta mintazacskót vehetnek, amely 150 érmét tartalmaz 609 ezer líra - 315 euró - értékben, és 242 ezer líráért - 125 euróért - olyan csomagra is szert tehetnek, amelyben 25 darab 5-eurós bankjegy van.

Szilveszter éjszakájáig a pénzautomatáknak több mint 81 százalékát átállítják, de nem tudni, mennyi zavart okoz majd, hogy egyes automaták még lírát, más gépek viszont már eurót adnak ki. Időbe telik, amíg az 50 és 100 ezer lírás bankjegyeket szolgáltató bancomatok tartályait kicserélik az eltérő méretű 10 és 50 eurós papírpénzek tartályaira.

Nem könnyíti meg az átmenetet az sem, hogy a nagy kereskedelmi elosztóközpontok késve írták alá a megállapodást a bankokkal az euróbankjegyek átvételéről. Az átadásnak már december elsejétől meg kellett volna történnie, de a kereskedők megriadtak a kilátásba helyezett pénzbírságoktól. Egyetlen bankjegy elvesztése ugyanis 25 ezer eurótól kétmillió euróig terjedő büntetést von maga után.2002. január 1-én.

(MTI)

Ajánlat:

EURÓ
(Az Üzleti Negyed melléklete)