Jövőre 8-10,5 százalékos béremelés

Vágólapra másolva!
A szakszervezeteknek és a munkaadóknak a munkaügyi tanácsban már második nekifutásra sikerült megállapodniuk, hogy jövőre 8-10,5 százalékkal emelkedhetnek a bruttó keresetek. A tegnapi tanácskozáson a szakszervezetek nem voltak teljesen egységesek: az Autonómok kevesellték a mértéket, ezért tartózkodtak a szavazáskor. A munkaadók szerint a minimálbér 20 százalékos emelése mellett, a 8-10,5 százalékos béremelést még ki tudják gazdálkodni a cégek.
Vágólapra másolva!

A szakszervezetek kezdeti, 10-13 százalékos bérkövetelése és a munkaadók 6-8 százalékos bérajánlása tegnap a második tárgyalási fordulóban találkozott. Az Országos Munkaügyi Tanácsban született megállapodás szerint jövőre a bruttó keresetek 8-10,5 százalékkal emelkedhetnek, ami a várható 5-6 százalékos inflációt figyelembe véve érzékelhető reálbér-növekedést eredményezhet 2002-ben. Az OMT első ülésén érintőlegesen már találkoztak az ajánlatok: a szakszervezetek egy héttel ezelőtt 9-11, a munkaadók 7-9 százalékra módosították korábbi ajánlatukat. A háttérben folyó tárgyalásokon a keményebb vita a megállapodás alsó száma körül folyt, mivel ezt a mértéket a munkaadók szerint a vállalati bértárgyalásokon a munkavállalók kikövetelik. A munkaadók szóvivője, Dávid Ferenc szerint a 8-10,5 százalékos keresetemelkedés méltányos bérnövekedést jelent, ugyanakkor még kigazdálkodható a cégek nyereségéből.

A szakszervezetek úgy vélik, a 8-10,5 százalékos bérajánlásnak biztosítani kell az európai uniós bérekhez mért elmaradás csökkentését. A szakszervezeti oldalon nem volt teljes az egyetértés: az Autonomók szerint a megállapodás mértéke kevés az EU-s és a hazai keresetek közötti különbség látványos csökkentéséhez, ezért tartózkodtak a bérmegállapodás elfogadásakor - nyilatkozott Borsik János, a szakszervezeti konföderáció elnöke.

A megállapodást a kormány is tudomásul vette, és támogatja, derült ki az OMT ülésén. A szakszervezetek eredetileg írásos kiegészítést is csatoltak volna a megállapodáshoz, mely garanciát biztosított volna arra, hogy az állami tulajdonú cégek igazodjanak a bérmegállapodáshoz. Ám a kormányzati tárgyalódelegáció felhatalmazás hiányában nem volt partner egy ilyen részalku megkötésében. A szakszervezetek azt is kikötötték volna, hogy ha az infláció jelentősen eltér a várható 5-6 százaléktól, illetve a GDP növekedése a 4 százaléktól, úgy a béralkut év közben újratárgyalnák. Ebben a kérdésben sem született megállapodás: az érdekképviseletek azt az ígéretet kapták, hogy a béregyeztetések tovább folytatódnak.

Papp Zsolt

(Magyar Hírlap)