<P style="MARGIN-RIGHT: 3.6pt">Állami lakástámogatás Csehországban - túl sok az érdeklődő

Vágólapra másolva!
A cseh kormánynak egyre nagyobb gondot okoz, hogyan szerezzen pénzt az egyre népszerűbb, állami lakástakarékossági program támogatására - írta pénteken a Lidové Noviny című prágai lap. A rendszer azért is válhatott ilyen népszerűvé, mert a támogatott lakástakarékossági betétekben őrzött pénzt végső soron bármire elköltheti az ügyfél.
Vágólapra másolva!

Eduard Janota pénzügyminiszter-helyettes szerint az idén annyira megnőtt az állami támogatással lakásépítésre, lakásfelújításra gyűjtők száma, hogy az eredetileg e célra előirányzott 8,9 milliárd koronát 9,3 milliárdra kell megemelni.

A lap szerint a lakásépítései takarékosság azért olyan népszerű a lakosság körében, mert nagyarányú állami támogatásban részesül, ráadásul nagyon sokan már nem is lakásra takarékoskodnak. Az ügyfelek egész egyszerűen így hasznosítják pénzüket, ugyanis egyetlen bank sem kínál olyan kamatot, mint amilyet az állam ad a lakásépítési takarékbetétekre.

A cseh költségvetésben, 2002-ben már 11 milliárd koronával számolnak erre a célra, nem kizárt azonban, hogy ez az összeg sem lesz elegendő. Csehországban jelenleg hat lakásépítési takarékpénztár van, amelyeknél az idei első kilenc hónap alatt egymillió új számlát nyitottak az emberek. Ez igen magas szám, tekintetbe véve, hogy a tízmilliós Csehországban eddig összesen négymillió számla volt.

A hatályban lévő szabályok szerint öt évig kell takarékoskodni, és ha valaki havonta 1500 koronát tesz félre erre a célra, akkor egész évi támogatásként 4500 koronát kap az államtól. Ennél nagyobb összegű támogatás nincs, még ha valaki havonta magasabb összegeket is tesz félre, kisebb havi összegnél pedig arányosan csökken az állami támogatás értéke.

Az ötéves ciklus végén az összegyűjtött pénzt 3-4 százalékos kamattal megemelik. Az embereknek a ciklus végén két lehetőségük van: vagy kiveszik az egészet, és elköltik, amire akarják, vagy kedvezményes hitelt vesznek fel, de akkor a pénzt kizárólag az új lakásra, vagy régi lakás felújítására kell fordítani. Kedvezményes kölcsönt egyébként a ciklus közepén is fel lehet venni.

(MTI)