Az Emirates légitársaság megmentheti az iparágat

Vágólapra másolva!
A dubai Emirates légitársaság a légiközlekedési iparágat sújtó válság ellenére 58 új utasszállító repülőgépre adott megrendelést, összesen mintegy 15 milliárd dollár értékben. A társaság szóvivője a BBC News Online-nak elmondta, hogy ez az egyik legnagyobb megrendelés a repülés történetében.
Vágólapra másolva!

Az 58 gépből 25 darab Boeing 777-es, amelyek értéke 6,6 milliárd dollár. A társaság rendelt továbbá 15 nagy befogadóképességű Airbus A380-as óriásgépet, hét darab Airbus A340, 8 darab Airbus A600s és 3 darab Airbus A330s típusú utasszállítót. Ez utóbbiak 8,4 milliárd dollárjába kerülnek a légitársaságnak. Az Emirates korábban bejelentette, hogy 2010-ig az eddigi 34 gépből álló flottáját 100-ra kívánja bővíteni.

Az idei évben az év légitársaságának választott cég elnöke, Ahmed bin Saeed Al Maktoum sejk egy közleményben közölte, hogy a szeptember 11-i terrortámadásokat követő iparági válság miatt a rendelés időzítése nem véletlen. Nem engedhető meg, hogy a pillanatnyi nehézségek megakadályozzák erőfeszítéseinket - véli az elnök.

Maurice Flanagan, a légitársaság vezérigazgatója elmondta, hogy Dubai üzleti és turista központtá válásával párhuzamosan a vállalatnak is növelnie kell kapacitását. A BBC rádiónak adott nyilatkozatában a vezérigazgató úgy véli, hogy Dubai a következő 10-12 évben óriási fejlődésnek indul majd a kereskedelem és a turizmus területén, amely együttesen hatalmas légiforgalmat generál.

Az igazgató hozzátette, hogy a szeptember 11-i terrorakciók az Emirates légitársaságra csak kis hatással voltak, mert a cég nem működtet amerikai járatokat. Ezek indítását egyébként 2003-tól tervezik.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Emirates Airlines