Előremenekülés: HP-Compaq fúzió

Vágólapra másolva!
A Hewlett-Packard 25 milliárd dollárért átveszi egyik riválisát, a Compaq Computert. A tranzakcióval a világ második legjelentősebb számítógépgyártója jön létre, melynek forgalma várhatóan alig marad el majd a piacvezető IBM-étől. A fúzió persze messze nem az, aminek első látásra tűnik: a két céget az IT-beruházások drasztikus csökkenése vitte rá az amerikai álomházasság megkötésére. Több elemző kételkedik abban, hogy a fúzió meghozhatja a várt fellendülést.
Vágólapra másolva!

A Palo Alto-i Hewlett-Packard Co. (HP) 25 milliárd dollárnyi részvényért felvásárolja a houstoni székhelyű Compaq Computer Corp.-ot - közölték a társaságok kedden. A bevásárláshoz egyhangúlag járult hozzá a két társaság vezetősége. A Compaq tulajdonosai minden egyes papírért 0,6325 új HP-részvényt kapnak. A Hewlett-Packard részvényesei 64 százalékot, a Compaqéi pedig 34 százalékot birtokolnak majd a közös cégben. A felvásárlás mindkét társaság esetében jelentős, évi 2,5 milliárdos megtakarítással jár a tervek szerint 2004-től.

Az új társaság székhelye a kaliforniai Palo Altóban, a HP eddigi központjában lesz, vezérigazgatónak a végzettségére nézve történész, filozófus Carleton s. (Carly) Fiorinát, az Egyesült Államok legnagyobb hatalmú üzletasszonyát, a HP eddigi vezérigazgatóját nevezték ki.

Az új HP éves összforgalma a tavalyi számok tükrében 90 milliárd dollár (az IBM éves forgalma is közel 90 milliárd dollár), mellyel elvileg bekerült a világ legnagyobb húsz cége közé. A társaságok összesen mintegy 160 országban közel 145 ezer alkalmazottal vannak jelen.

A Compaq eddig a világ második legjelentősebb számítógépgyártója volt a Dell Computers mögött, az egyesüléssel azonban könnyen behozhatja lemaradását. A számítógép-értékesítésben eddig jóval a második mögött lemaradó, harmadik helyezett Hewlett-Packard az egyesüléssel vezető szerver-, személyiszámítógép- és kéziszámítógép-gyártóvá válik, és élre tör a képalkotó és a nyomtatóberendezések piacán is.

A fúziót a két cég tulajdonosainak és a versenyfelügyeletnek is jóvá kell még hagynia.

Fúzió pró és kontra

A fúzió azért vált szükségessé - indokolja a lépést a HP vezetősége, hogy a lendületüket vesztett IT-beruházásokkal és a PC-k iránti csökkenő kereslettel ellentétben a cég folyamatos növekedést produkáljon.

A viharfelhők gyülekezését jelezte, hogy - az IBM kivételével - az összes nagy számítógépgyártó több ezres elbocsátásokat jelentett be az elmúlt évben. A múlt hónapban a HP 89 százalékos profitcsökkenést jelentett be, júliusban pedig hatezer állás megszüntetését irányozta elő a negyedik negyedévre, valamint felkérték az alkalmazottakat egy 10 százalékos, átmeneti fizetéscsökkentés elfogadására. A Compaq a második negyedévi rossz eredménye miatt döntött úgy, hogy az - egyik legnagyobb rivális - IBM mintájára átszervezéseket hajt végre: a gyártásnál nagyobb haszonkulcsú szolgáltatások arányát összes bevételében 30 százalékra akarja növelni a második negyedévi 23 százalékról.

A fúzió jogosultságát erősítő tényező, hogy a két cég termékei és szolgáltatási igen jól kiegészítik egymást, mégis: több elemző szerint az egyesüléstől nem feltétlenül várható az eladások jelentős fellendülése. A US Bancorp elemzője a Bloomberg gazdasági hírügynökségnek elmondta: az akvizíciónak semmi értelme nincs, azzal aligha segíti ki magát a bajból a HP.

A fúzió mellett és egyben ellene szóló érv is lehet a Compaq 1998-as, a Digital Equipmenttel való egyesülésének története. A számítástechnikai ipar addigi legnagyobb, 9,8 milliárd dollár értékű felvásárlása során a Compaq jelentős gyakorlatot szerezhetett egy ilyen léptékű akvizíció lebonyolításában, amit - ha a HP is úgy kívánja - most kamatoztathat. Elemzők szerint ugyanezen tény lehet a fúzió elleni érv is, az akkori egyesülés ugyanis nem hozta meg teljességgel a várt sikert.

A magyar leányvállalatok

A magyar leányvállalatokat egyelőre nem érintette a világviszonylatban tapasztalható keresletszűkülés, így valószínűsíthető, hogy őket a közeljövőben várható átszervezés sem ritkítja majd jelentős mértékben. A cégekhez közeli forrásokból szerzett információink szerint a társaságok magyarországi leányvállalatainál a legfőbb kérdés inkább az, hogy a Beck György vezette Compaq menedzsment, avagy a HP Magyarország vezetősége lesz-e az új vállalat irányítója.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Compaq Magyarország: nem tudják, mit hoz itthon a fúzió
(2001. szeptember 5.)

12 milliárd dollárt ér a Compaq márkanév
(2001. szeptember 5.)

Compaq Computer Corp

Hewlett-Packard Co

Korábban:

Leépít a Hewlett-Packard
(2001. július 26.)

Veszteséget jelentett a Compaq
(2001. július 26.)