Fékező multik a magyar piacon

Vágólapra másolva!
Az üzleti szféra ipari bizalmi indexe tavaly év vége óta szinte folyamatosan esik - olvasható a konjunktúrajelentésben. A GKI Gazdaságkutató Rt. adataiból kitetszik, hogy hónapról hónapra rosszabb feltételekre számítanak a vállalatok. A kutatók tapasztalata eléggé hasonlatos a pénzügyi évüket most tervező, főleg számítástechnikai, informatikai vállalatok aktuális prognózisaival. A gyáriparosok szövetségének első embere pedig a székesfehérvári elbocsátások tényével is méri a dekonjunktúra "begyűrűzését".
Vágólapra másolva!

Két éve nem tapasztalt szintre süllyedt a GKI Gazdaságkutató Rt. (GKI Rt.) szezonálisan kiigazított szeptemberi konjunktúra-indexe. A tudományos módszerekkel feltárt üzleti és lakossági helyzetértékelés és jövőkép híven tükrözi a nemzetközi környezet változásait. Az üzleti várakozások nemcsak augusztushoz képest estek érzékelhetően, két éve nem voltak ilyen kedvezőtlenek. Az üzleti szférán belül az ipari bizalmi index tavaly év vége óta szinte folyamatosan esik. Az ilyen tartalmú szakmai elemzések a cégek értékesítési kilátásaitól kezdve a beszerzési forrásokon át a termelési költségek alakulásáig láttatják a vállalatok helyzetértékelését. Szeptemberben tovább zuhant a termelési színvonal elmúlt és következő negyedévre vonatkozó megítélése. A belföldi rendelésállomány augusztushoz képest tovább romlott, az exporté viszont kissé javult.

A gazdaságkutató összesíti a begyűjtött adatokat. A Videoton - számos nemzetközi nagyvállalat részlegének, leányvállalatának magyarországi termelőbázisa - több tekintetben a hazai átlagnál is borúlátóbb képet fest. Székesfehérvárott csökkent a munkahelyek száma. Kevesebben ingáznak a környező falvakból is a közép-dunántúli városba. A Videotonnál - tudta meg a Magyar Hírlap Széles Gábortól, a fehérvári nagyvállalat elnökétől - tavaly ősszel 19 300 ember dolgozott, jelenleg 17 ezernél is kevesebben keresik ott a kenyerüket, s várható, hogy az idén még félezerrel csökken a munkahelyek száma.

A cégek számára külső hatásnak minősül, hogy tavasz óta például a vártnál is jobban felértékelődött a forint árfolyama. A 400 millió forint tervezett idei nyereséget mintegy 150 millió forintra vette vissza a Győr-Sopron-Ebenfurt Vasút Rt. (GYSEV). Berényi János, a cég elnök-vezérigazgatója a Magyar Hírlap kérdésére elmondta, egy vasúttársaság esetében a nyereségesség rendhagyóan jó teljesítménynek számít. Azonban az, hogy eredménye több mint felét elveszti a forint erősödése miatt, komoly érvágásnak számít. Berényi János jelezte, hogy a GYSEV Rt. a felvett hiteleken - Siemens mozdonyokat vásárolt a vállalat - "keres", hiszen a sokáig túlságosan erős forint a visszafizetés feltételeit némiképp javította.

"Sírnunk kellene az erős forint exportra gyakorolt hatása miatt, ám nem tesszük: az árakban benne van" a jelentősebb ingadozás is - fejtette ki a számítástechnikai szellemi termékek exportőr cége, az Iqsoft Rt. kereskedelmi és marketingigazgatója, Sipka Júlia. Az informatikai cég költségeinek nagy része itthon keletkezik, úgy exportálnak, hogy a szolgáltatásokat belföldön teljesítik. Az elkészült szellemi terméket és nem a szolgáltatást végzőket utaztatják, amerikai partnereiknek pedig a mai feltételek között is igényük van a magyar üzleti kapcsolatokra. Az Iqsoft számára az utóbbi hónapokban tapasztalt hazai csökkenő ipari növekedési ütem jelentett gondot. Az informatikai cégek elsőként érezték meg a hazai rendelésállomány visszaesését. Az Iqsoft sem kerülte el ezt a dekonjunkturális folyamatot, de tartalékainak, továbbá főként a változatlanul jelentős exportjának és a második félévben némiképp megélénkült állami piacnak köszönhette, hogy nem került sor elbocsátásokra, tevékenysége visszafogására, szűkítésére.

A nemzetközi piaci feszültségekre szektoronként más és más válasz érkezik. A Richter Gedeon Rt. a társaságba befektetők körének bővítését látja az "önvédelem" fontos eszközének, s ezért a gyógyszeripari alapokba igyekszik bejutni. A vállalat vezérigazgatója, Bogsch Erik azonban emlékeztet rá, míg korábban állandóan áramlott friss pénz az alapokba, addig most maguk a befektetők is jelentős veszteségeket szenvednek el. Ennyiben szektorsemleges a világszerte tapasztalt dekonjunktúra. A Richter-papír árfolyama - dacára annak, hogy a cégben nem saját üzleti stratégiát képviselő szakmai befektetők a tulajdonosok, hanem a piaci változásokra azonnal reagálni kész pénzügyi befektető kis-nagyobb részvényesek - az év első felében is viszonylag stabil maradt. (A Richter 6,4 milliárd forintos idei második negyedéves nyeresége 52 százalékkal volt több az előző évinél, s legalább egymilliárddal meghaladta a piaci várakozásokat is. Az első fél év árbevétele 23 milliárd forint volt, 34 százalékkal több a 2000. év hason időszakánál.) Bogsch Erik szerint egyelőre még kevéssé látható, hogy a régió országaiban a gazdasági növekedés lassulása milyen költségvetési megszorításokkal járhat együtt. A legtöbb államban azonban éppen ilyenkor a gyógyszerár-szintet a szokottnál is nagyobb igyekezettel tartják alacsonyan. (Magyarországon is jól megfigyelhető, milyen hevületű érdekérvényesítés folyt és folyik a büdzsére hivatkozó kormányzat és a gyártók, forgalmazók között.) Az ilyen külső helyzet jó a Richternek: Romániában és Lengyelországban is - a magyar gyárnak mindkét helyen érdekeltségei vannak - az alapellátást a helyi cégek intenzívebb bevonásával oldják meg. A magyar gyár ottani részlegei "beltagnak" számítanak, s ezáltal közvetve hozzájárulnak az anyavállalat itthoni termelési pozícióinak megőrzéséhez is.

Cége válogatja, hol és hogyan hat - vagy nem hat - az elmúlt hónapok világméretű konjunktúra-csökkenése. Vannak, akiknek éppen ebből van hasznuk, s olyanok is, akik egyszerűen csak élnek az ilyenkor (is) kínálkozó lehetőségekkel. A Cardo Bútorgyártó és Kereskedelmi Kft. külföldi tulajdonosai nem kivonulni akarnak, hanem azon vannak, hogy erősítsék, bővítsék a társaság piaci pozícióit. A cég vezérigazgatója, Moshe Kostelitz kijelentette: jövőre félmillió dollár értékű fejlesztést hajtanak végre. Szeptemberben átlagosan 6 százalékos bérnövelésre is vállalkozott a Cardo Bútorgyár, a bevezetett premizálási gyakorlat szerint tíz százalékot elérhet sokaknak a többletpénze. A győri gyár pozícióit a jövő évi minimálbér emelése sem befolyásolja, a jelenlegi legalacsonyabb bér is meghaladja a 60 ezer forintot. Moshe Kostelitz szerint Európában, főképp Németországban jövőre már élénkülés lesz. A bútorgyár 2002-ben tehát legalább 20 százalékkal bővíti forgalmát.

Magyarország GDP-jét az elkövetkezendőkben komolyabban érintheti, ha főleg az informatikai világcégek megszorításokra kényszerülnek itteni leányvállalataiknál. Az elmúlt hónapok világszerte tapasztalt megtorpanása ellenére Magyarországon relative jók a növekedés feltételei. Rudnay János, a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának elnöke szerint a magyar gazdaság helyzete változatlanul attól függ, hogy mennyit tud exportálni. Rudnay János biztos benne, hogy átvilágítják, szükség szerint átértékelik, átrendezik költségstruktúráikat a nálunk is részlegekkel, leányvállalatokkal rendelkező multinacionális cégek. Ebből még nem következik az, hogy leépítenek, hiszen nem azért fektettek be az elmúlt évtizedben, hogy kivonuljanak. Arra azonban rákényszerülhetnek, hogy újabb invesztícióktól elálljanak.

Gergely László

(Magyar Hírlap)

Ajánlat:

Üzleti Negyed - Makro