A Swissair-részvények árfolyama 97 százalékot zuhant

Vágólapra másolva!
Szerdán sem szállnak fel a Swissair járatai, és a már megváltott jegyeket az utódcég Crossair kivételével egyik légitársaság sem fogadja el. A Lufthansa, az osztrák AUA és a Sabena is növelte kapacitását annak érdekében, hogy a bajba jutott utasok elérjék úti céljukat. A Malév szóvivője bejelentette, hogy a Swisair a magyar légitársaságnak 250 millió forinttal tartozik.
Vágólapra másolva!

Miután a két legnagyobb svájci bank pénzügyi mentőöve túl későn érkezett, a Swissair gépei szerdán sem repülnek, és a nap folyamán döntenek arról, hogy csütörtökön újraindulnak-e a járatok. A Swissair keddi leállása 262 járat 19 ezer utasát érintette.

A vállalat hétfői feldarabolását követően a cég korábbi leányvállalata, a Crossair vette át a Swissair légi közlekedési tevékenységét. Az október 3-a előtt kiállított Swissair-jegyeket csak a Crossair fogadja el, és mostantól ez a társaság repül a Swissair európai célállomásainak nagy részére.

A tőzsdén hétfőn felfüggesztett Swissair-részvényekkel szerdán újraindult a kereskedés: a papírok nyitás után 97 százalékot zuhantak és árfolyamuk 1,4 svájci frank volt. A Crossair-részvények árfolyama ugyanakkor 30,4 százalékkal, 365 frankra emelkedtek. A zürichi repülőteret üzemeltető vállalat részvényeivel továbbra sem kereskednek.

A svájci légitársaság súlyos helyzete a Malév számára is gondokat okoz. Danks Emese szóvivő közölte, hogy a Swissair 250 millió forinttal tartozik a Malévnek. A két légitársaság naponta öt járatot üzemeltetett közösen a Budapest-Zürich útvonalon, ebből kettő a Swissair, három pedig a Malév gépe volt. A magyar gépek továbbra is közlekednek Svájcba.

Mentesítő járatok

A Swissair leállása miatt az osztrák Austrian Airlines (AUA) megduplázta ülőhely-kapacitását a Bécs-Zürich útvonalon, míg a német Lufthansa három mentesítő járatot indított Svájcba, hogy az ott rekedt utasok Németországon keresztül elérjék a nemzetközi csatlakozó járatokat. A Sabena is három mentesítő járatot indít Zürichbe a nap folyamán.

Bajban a Swissair partnerei is

A lengyel kincstárügyi minisztérium a csődbe jutott svájci Swissair helyett új befektetőt keres a LOT lengyel légitársaság számára. Sajtóértesülések szerint a tárgyalások már a közeljövőben megindulhatnak a British Airwayszel és a SAS-szel. A svájci SAirGroup, a Swissair tulajdonosa a szakmai befektetőként a LOT-papírok 37,6 százalékát birtokolja, míg a légitársaság 52 százaléka a lengyel államé.

Valószínű, hogy a belga Sabena - a Swissairhez hasonlóan - ugyancsak a csődbe menekül, bár a belga légitársaságnak arra még van pénze, hogy járatait üzemeltesse. Egész éjjel tartó válságtanácskozás eredményeként a Sabena 51 százalékát birtokló belga állam nevében a kormány a csődvédelmi eljárást választaná, felkészülve arra, hogy a Sabena életben tartásának minden költsége most már újra a kabinet nyakába szakad, miközben még az Európai Unió versenyszabályai is korlátozzák cselekvési lehetőségeit.

A Sabena igazgatósága közölte, hogy csődvédelmi eljárást kezdeményez a cégbíróságnál. Röviddel ezután Verhofstadt belga miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány egy hónapi átmeneti időre kezességet vállal a nehéz helyzetbe jutott és csődvédelmet kérő nemzeti légitársaság tartozásaiért a bankoknál, a szállítóknál és a cég egyéb ügyfeleinél.

Verhofstadt sajtóértekezleten elmondta, hogy e hónap alatt új belga légitársaságot hoznak létre. Ennek elsődleges feladata az Európai Unió székhelyeként szolgáló Brüsszel európai összeköttetésének ellátása, tehát túlnyomórészt kontinentális hálózat működtetése lesz. Az új belga légitársaság létrehozásához máris megkezdik a tőkés befektető társak felkutatását.

(MTI)

Ajánlat:

Swissair

Korábban:

Leállt a Swissair
(2001. október 2.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!