A Tesco az Egyesült Államokban is beindítja online szolgáltatását

Vágólapra másolva!
A brit Tesco áruházlánc az amerikai Safeway Inc.-vel közösen online élelmiszerkereskedelmi szolgáltatás beindítását tervezi az Egyesült Államokban. A Tesco.com Nagy Britanniában közel egymillió vásárlóval rendelkezik és hetente több mint 70 ezer rendelést vesz fel. A két cég az online élelmiszervásárlás tengerentúli elterjedését várja az együttműködéstől.
Vágólapra másolva!

A brit Tesco áruházlánc hétfőn bejelentette, hogy együttműködést köt az amerikai Safeway Inc.-vel, hogy online élelmiszervásárlási rendszerét az Egyesült Államokban is meghonosítsa - írja a CNNfn.

A közlemény szerint a Tesco.com a Safeway online kereskedelmi hálózatán, a GroceryWorks nevű cégen keresztül végzi majd az árusítást. A Tesco.com a technikai és szellemi hátteret, valamint 22 millió dollárt ad az üzlethez.

A Tesco online kereskedelmi szolgáltatása Nagy Britannia legsikeresebb ilyen vállalkozása, és a néhány hónapja már nyereségesen működik. A cégnek egymillió regisztrált vásárlója van, hetente 70 ezer rendelést vesz fel és a tavalyi évben mintegy 420 millió dolláros forgalmat bonyolított.

A GroceryWorks tavaly januártól működik, kizárólag Texas államban. Az új Safeway-Tesco együttműködéstől a szakértők az online élelmiszerkereskedelem elterjedését várják az Egyesült Államokban, ahol egyébként ez a vásárlási forma kevésbé népszerű mint az Egyesült Királyságban.

A szolgáltatás a Safeway Inc. logójával indul egy teljesen új weboldalon, és a megszokottól eltérően a megrendeléseket nem raktárházakból, hanem a boltokból szállítják ki a vásárlóknak.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Tesco.com

Korábban:

Kétmilliárd dollárt költ terjeszkedésre a Tesco
(2001. március 21.)

Tesco sikerek az online piacon
(2001. február 1.)