Csütörtökön kinyithatnak az amerikai tőzsdék

Vágólapra másolva!
Az amerikai tőzsdei felügyelet elnöke szerdán bejelentette, hogy a két napos zárvatartás után csütörtökön kinyithatnak az amerikai tőzsdék, és újraindulhat a kereskedés. A fő amerikai börzék a keddi terrortámadás után zárva tartottak. Kétnapos kereskedési szünet utoljára a második világháború végét jelző ünnepségek idején volt 1945. augusztus 15-16-án.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön kinyithatnak az amerikai tőzsdék - mondta szerdán, a keddi terrortámadások utáni amerikai tőzsdezárlat második napján az amerikai tőzsdei felügyelet (SEC) elnöke.

Harvey Pitt a CBS tévé reggeli hírműsorában azt mondta: reményei és várakozása szerint a piacokon csütörtökön újraindulhat a kereskedés.

A fő amerikai tőzsdék a keddi New York-i és washingtoni terrorcselekmények után zárva tartottak, és már aznap közölték, hogy szerdán sem nyitnak ki. Ennek megfelelően nem volt kereskedés szerdán sem a két legnagyobb értékpiacon, a New York-i értéktőzsdén (NYSE) és az elektronikus Nasdaq platformon, valamint a New York-i árutőzsdén (NYMEX).

Az utóbbi több mint fél évszázadban először történt meg, hogy a fő New York-i értékpiac, a NYSE két egymást követő jegyzési napon nem nyitott ki. Legutóbb a második világháború végét jelző ünnepségek idején, 1945. augusztus 15-én és 16-án, szerdán és csütörtökön maradt zárva hétközben két napig a New York-i tőzsde.

(MTI)

Ajánlat:

New York Stock Exchange

Nasdaq