Egységes ellenőrzés alatt az uniós támogatások

Vágólapra másolva!
Az európai uniós támogatással készülő magyarországi fejlesztések folyamatos pénzügyi ellenőrzését teszi lehetővé az a számítógépes rendszer, melyet a napokban tesztelnek Budapesten.
Vágólapra másolva!

Október 1-jétől élesben is munkába állítják az Európában példa nélkül álló magyar fejlesztési programot, mely integráltan kezeli a Phare, az ISPA és a Sapard-programokat, valamint már a csatlakozás előtt felkerülhetnek rá a strukturális alapokat megpályázó tervek is.

Az EU 1,9 millió euróval (490 millió forint) támogatta azt a szoftverfejlesztést és számítógép- beszerzést, melynek segítségével napi menedzseri szinten is ellenőrizhetővé válik az uniós támogatások magyarországi felhasználása. A rendszer létrehozása egy Twinning-program keretén belül, rendszerszakértők bevonásával a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vezetésével és a Phare-t felügyelő miniszter hivatalának aktív részvételével történt.

A görög, spanyol, ír és francia pénzügyi ellenőrzési rendszerek vizsgálata alapján a magyarok arra a következtetésre jutottak, hogy a párhuzamosságok kiküszöbölése érdekében az uniós fejlesztési alapokat egységesen kezelő programot kell kifejleszteni. Ezt az UNISSYS Magyarország Kft., az ULYSSYS Kft. és az Excellence Rt. magyar szakemberei végezték el. A rendszer jól működik, példaként szolgálhat a többi jelölt ország számára is, melyek e területen még mögöttünk kullognak - jelentette ki a Magyar Hírlap kérdésére Sepsey Tamás, a Kehi vezetője.

A rendszer fontos jellemzője, hogy a fejlesztésben érintett minisztériumok és hivatalok, valamint az Európai Unió egyszerre minden információhoz naprakészen hozzáférhet, illetve hogy beépítettek egy úgynevezett korai riasztórendszert is. Ez időben figyelmezteti az illetékeseket, ha egy projekt megvalósítása valamilyen ok miatt késést szenved vagy leáll.

Rockenbauer Nóra

(Magyar Hírlap)