Az Institut der deutschen Wirtschaft (IW) felmérésében részt vevő országok dolgozói közül a japánok a leghiggadtabbak. Az ő esetükben a korábbi 124 napról három napra csökkent a magasabb bér, vagy a rövidebb munkaidő eléréséért folytatott harc, míg a német munkavállalók sztrájkolási ideje 52-ről 12 napra zsugorodott.
A csökkenő tiltakozási kedv mellett azonban megfigyelhető, hogy a tiltakozást megkezdő munkások a kilencvenes években legalább annyira kitartóak voltak, mint az azt megelőző három évtizedben - állítják az intézet kutatói. Egy átlagos OECD-tagországbeli munkás - ha munkabeszüntetésről volt szó - négy napig bírta otthon, akár a kilencvenes, akár a hetvenes években.
Közöttük a legmakacsabbak az amerikai munkások voltak, akik átlagosan 17 napig maradtak távol egy sztrájk esetén munkahelyüktől, a leghamarabb pedig az európai munkaerő adta be a derekát. Az európai dolgozók közül a németek bizonyultak a leginkább fegyelmezettnek, ők átlagosan csak két napra hagyták el munkaadójukat.
A kutatóintézet szerint a csökkenő számú sztrájk a legkevésbé sem a kisebb sztrájkolási kedvvel van összefüggésben. Sokkal inkább arról van szó - állítják kutatók -, hogy a gazdaság struktúrájának átalakulásával - például a jellemzően nem sztrájkesélyes szolgáltatói szektor előretörésével - egyszerűen kevesebb indíték adódik a munkabeszüntetésre. Egy másik ok, hogy az ipari országokban, a jelentős mértékű inflációcsökkenés szinte kiiktatta az inflációkövető fizetésemelések követelését, ami korábban komoly hajtóereje volt az ilyen tipusú megmozdulásoknak. Végül, de nem utolsósorban: a legtöbb ipari országban egyre kevesebb munkavállaló szerveződik érdekvédelmi csoportokba, ami ugyancsak jelentősen csökkentette a munkavállalók tiltakozásainak erejét.
(Üzleti Negyed)
Ajánlat: