A bérek jelentős emelésére lenne szükség

Vágólapra másolva!
Magyarországon az egy keresőre jutó reálbér 1999-ben ugyanannyi volt, mint 1969-ben, és 15 százalékkal volt alacsonyabb, mint 1989-ben. A hazai átlagkeresetek az EU és a német átlagbérek 10 százalékát érik el. Eközben a kormány az adóterhek csökkentéséről beszél. Csakhogy a kutatók véleménye és a társadalom közérzete szerint sem az adók magasak, hanem a bérek alacsonyak.
Vágólapra másolva!

Az új évezred küszöbén című kormányprogramban megfogalmazottak szerint "A polgári koalíció kormánya a bizalomra és az együttműködésre építi politikáját". Az idézet igazságát támasztja alá az a tanulmány amelyet Pitti Zoltán neves közgazdász, az APEH egykori elnöke készített a magyar bérek alakulásáról. A társadalom bízik és türelmes, a kérdés csak az, meddig? - teszi fel a kérdést. Tény, hogy a gazdaság növekedési pályára állt, csakhogy ebből a munkavállalók többsége alig-alig érzékel valamit. A kormány adócsökkentésről beszél, ám arról, hogy az adókat az adórendszer bevezetése óta egyetlen kormány, így a "polgári" sem valorizálta, mélyen hallgatnak. Akár hogy is csökkentik az adókulcsokat, ha ezt nem az infláció mértékének figyelembevételével teszik, gyakorlatilag semmi sem változik.

Gazdaságkutatók szerint, Magyarországon a keresetek jóval a fejlettségi szint alatt vannak, s nem az adók magasak, hanem a bérek alacsonyak. A statisztikai adatok alapján jól követhető a bérek leértékelődése, és az, hogy a vállalkozások összes költségei között a személyi jellegű ráfordítás csökken. A legszembetűnőbb az, hogy nő a munkaerő költsége és ezzel egy időben csökkennek a nettó keresetek. 1999-ben az egy keresőre jutó reálbér az 1969 évivel azonos volt, és 15 százalékkal maradt el az 1989-es értéktől. Ennél is drámaibb képet mutatnak a jövedelmek közötti különbségek a gazdálkodási formák, a külföldi és a hazai vállalkozások, a különböző foglalkozási csoportok vagy a régiók között. Egyre szélesebbre nyílik az olló a szegények és a gazdagok között. Ezzel egy időben megkezdődött a közterhek átrendeződése is, amelynek jellemzője, hogy amíg a munkáltatók adó- és járulékbefizetési kötelezettsége csökkent, addig a munkavállalóké nőtt. Arról nem is szólva, hogy csökkenő jövedelmükből kell megvásárolniuk az egyre dráguló szolgáltatásokat - vízdíj, energia stb. A számok tükrében ez úgy néz ki, hogy a munkáltatók 100 forint munkabér után a korábbi 48 forint helyett ma átlagosan 46 forint - tb-, egészségügyi hozzájárulás, munkáltatói járulék, szakképzési hozzájárulás - fizetnek. A munkavállalók a '90-es évek közepén 100 forint bérből átlag 31 forint járulékot - tb, szja, munkavállalói járulék - fizettek, addig ma 34 forinttal kevesebbet visznek haza a borítékban. A trendet jól példázza az APEH májusi tájékoztatója is, amely szerint a tavalyi jövedelmek alapján az átlagos SZJA-kulcs a korábbi 21,1 százalékról 22 százalékra emelkedett.

Pitti Zoltán közgazdász szerint a teljesítmények és a bérek közötti olló nyílását a társadalom hihetetlen tűrőképességgel kezeli, és a demokrácia árának tekinti. Várható, hogy a munkavállalók előbb vagy utóbb kijózanodnak. Ezt támasztják alá a nemzetközi összehasonlítások alapján nyert eredmények, amelyek azt mutatják, hogy a magyar átlagkeresetek az EU-átlagbérek alig 10-11 százalékát érik el. (Az EU-országokban foglalkoztatott fizikai munkások éves bruttó átlagbére 1998-ban 26,5 ezer dollár volt, a magyaroké ennek az értéknek a 11,5 százaléka.) A közgazdász szerint a keresetekben mutatkozó különbség miatt jelentek meg Magyarországon a külföldi befektetők, ám ez a versenyelőny hosszabb távon komoly veszteség forrása lehet.

Amennyiben a helyzet nem változik, akkor az fékezni fogja a GDP növekedését. Pitti Zoltán szerint korántsem tekinthető idejétmúlt trükknek, - "bolsevista szlogennek" -, hogy a kereseteknek fedezniük kell a munkaerő újratermelésével kapcsolatos költségeket. Tekintetbe kell vennünk, hogy a mérsékelt jövedelemkiáramlás a lehetségesnél alacsonyabb belső fogyasztással jár, és ez rontja a hazai piacra építő vállalkozások esélyeit a talpon maradásra. A közgazdasági szabályozás szigora, a valorizálás nélküli jövedelemelvonás teljesítmény-visszatartó, rontja a gazdaság összteljesítményét. A központi szabályozással fékezett bérek a piaci versenyt is gátolják. Az EU-csatlakozást követően pedig a bérekben rejlő különbségek a migrációra ösztönöznek. "Ekkor beteljesülhet, sőt túl is teljesülhet a miniszterelnök vágya, hiszen az alacsony magyar bérek még mindig magasabbak lesznek, mint a környező országokban. Így egyfajta lépcsőzetes migrációként az EU-országokba távozó hazai munkáskezeket kell majd pótolni a határon túli magyarokéval" - véli Pitti.

A vezető közgazdász szerint "a kialakult helyzet tarthatatlansága érzékelhető mind a makrogazdasági szabályozók, mind a vállalkozások irányítói, de legfőképpen a munkavállalók körében". A korrekció időzítéséről azonban megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint tartósan magas szintű felhalmozási rátával kell segíteni a technikai modernizációt és a háttérszolgáltatások kiépítését, s csak ezek után kerülhet sor a jövedelmek emelésére. Mások szerint - Pitti is ebbe a körbe tartozik - a jövedelemtöbblet arányos tőke- és jövedelemgyarapító felhasználását kell célul kitűzni. Az arányosítást akkor is vállalni kell, ha ezzel a megnő a felzárkózáshoz szükséges idő. A felzárkóztatás költségeit több évre kell elhúzni, mert a keresetek növekedése nem járhat az árak emelkedésével. A másik választás az lehet, hogy az állam tudatos felzárkóztatási politikát folytat a közgazdasági környezet formálásával, az állami költségvetés étvágyának csökkentésével. Mindkét megoldás azonban változatlanul felveti a legfontosabb kérdést, hogy a bér- és keresetpolitika javítása mikor és milyen intézkedések hatására fog bekövetkezni?

G. Barta Ágnes

(Magyar Hírlap)