Tiltakoznak a mobilszolgáltatók

Vágólapra másolva!
Versenyellenesnek tartják a hazai mobilszolgáltatók a hírközlési törvény lehetséges módosítását. Eszerint hatósági áras lenne a vezetékesből mobilhálózatra irányuló hívások díjszabása. A szolgáltatók úgy látják: ez nemcsak az európai uniós irányelveknek mond ellent, hanem a fogyasztók érdekeit sem szolgálja hosszabb távon.
Vágólapra másolva!

Tiltakoznak a mobilszolgáltatók az egységes hírközlési törvény (eht) tervezett módosítása ellen. Ha a keddi részletes vitán az Országgyűlés elfogadja a bizottságok támogatását élvező képviselői indítványt, versenyhátrányos helyzet alakulhat ki a magyarországi mobiltelefóniában - vélik a Pannon GSM, a Vodafone és a Westel Mobil Távközlési Rt. képviselői. Vasárnapi sajtótájékoztatójukon kifogásolták azt is, hogy az előterjesztés fél évvel korábbra, 2001. július elsejére hozná ezen kérdés szabályozását a korábban tervezett jövő év eleji bevezetéshez képest.

Az indítvány a közcélú távbeszélőhívás kategóriába sorolja a mobilkészülékre irányuló telefonálást, így hatóságilag korlátozható az ilyen hívások ára. A szolgáltatók úgy látják: noha ez rövid távon jelenthet némi előnyt a fogyasztóknak, hosszabb távon korlátozná a versenyt, így nem illik bele a piacliberalizációt előkészítő törvénybe. Ha hatósági áras lesz a díj, akkor kérdésessé válik az is, hogy a kormány mennyire gondolja komolyan a liberalizációt - tették hozzá.

Borókai Gábor kormányszóvivő legutóbbi sajtótájékoztatóján elmondta: a kormány, a Gazdasági Versenyhivatallal egyetértésben, támogatja azt a módosító javaslatot, amelynek értelmében a mobil- és a vezetékes rendszer összekapcsolásakor az árat ott határoznák meg, ahol a hívást kezdeményezik. Vezetékes telefonról kezdeményezett hívások esetében a vezetékes díjak érvényesek - tette hozzá. A mobilcégek azonban felhívták a figyelmet arra: ez ellentmond az európai uniós irányelvek vonatkozó passzusainak, amelyek a mobilhálózaton részben vagy egészében bonyolított telefonhívásokat egyértelműen mobilhívásnak tekintik.

A korábbi eht-változatok és a kormány-előterjesztés sem tartalmaztak ilyen kezdeményezést - szögezték le. A majd kétéves egyeztetési folyamat során folyamatosan véleményezték a törvénytervezetet a távközlési piac szereplői. Ez a módosító indítvány ugyanakkor alapjaiban változtatná meg a törvényt, anélkül, hogy az érintettekkel egyeztették volna - hangsúlyozta Drozdy Győző, a Pannon GSM vezérigazgató-helyettese.

A szolgáltatók a kormány 1998-as döntésére hivatkoznak, amikor eltörölték a teljes mértékben hatóságilag szabályozott díjakat. Ezt akkor azzal indokolták: a mobilpiac dinamikusan fejlődik, és éles a verseny. Ez azóta sem változott számottevően - derül ki a Pannon GSM kimutatásaiból. Ezek szerint az 1998 előtti árak sem érték el a meghatározott felső határt. A verseny elegendő garancia arra, hogy a jövőben sem "szaladnak el" a percdíjak - vélik.

(Népszava)

Korábban:

Megoszthatják a díjakat a távközlési- és az internetes szolgáltatók
(2001. május 24.)