Ellenőrzik a minimálbéreket

Vágólapra másolva!
Már elkezdődött a vállalatok, vállalkozások munkaügyi ellenőrzése, hogy kiderítsék, mindenütt rendben megemelték-e 25 ezer 500-ról 40 ezer forintra a minimálbér összegét. A Magyar Hírlap információi szerint a cégek többsége igyekezett eleget tenni a törvényi kötelezettségnek. Akadtak persze olyanok is, akik kényszerűségből megváltak minimálbéren foglalkoztatott dolgozóiktól.
Vágólapra másolva!

A kereskedelmi egységekben még nem tudni, okoz-e létszámleépítést, s ha igen, akkor milyen mértékűt az, hogy január 1-jétől 25 ezer 500 helyett immáron 40 ezer forintnál kevesebbet nem kereshetnek a munkavállalók. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint szükség volt az emelésére. Ugyanakkor az államnak - merthogy a változással többletforrásokra tesz szert - a pluszbevételek egy részét vissza kellene, hogy adja a társaságoknak. A kabinet válasza a felvetésre az volt, hogy a tb-terhek változtatásával bizonyos mértékű kompenzációt már végrehajtottak. A főtitkár hangsúlyozta: a kereskedelmi vállalkozásoknál a közeljövőben döntenek arról, milyen lehetőséget látnak az általános bérfejlesztésekre Az viszont biztosnak tűnik, hogy a közepes, de még inkább a kisvállalkozásoknál több dolgozót kénytelenek lesznek elküldeni.

A Jászsági Ruhaipari Szövetkezetnél a minimálbér emelése tíz dolgozó elbocsátását eredményezte. Kovács István elnök közölte: azért kényszerültek erre a lépésre, mert ezek a munkavállalók olyan gyenge teljesítményt nyújtottak korábban, hogy "nem érdemelték meg" a magasabb fizetést a 180 fős szövetkezetnél.

Az ELIT Ruhagyár Rt.-nél az 1600 dolgozóból 55-öt érintett a minimálbér emelése. Terjéki Judit vezérigazgató leszögezte, senkit sem bocsátottak el emiatt. A 40 ezer forint bevezetése nagy bérfeszültséget okozott a társaságnak. A társaság vezetése most dolgozik a jelenleginél "egészségesebb" bérrendszer kialakításán, ami természetesen jelentősen megterheli kiadásaikat

Hauer Istvánné, a Colortex Textilkészítő Kft. igazgatója arról számolt be, hogy náluk 25 varrónő bérét kellett 25 500-ról 40 ezerre megnövelni. Cégüknél elő kell majd teremteni az ezzel járó többletköltségeket. Ez azzal jár, hogy az emelés egy részét érvényesíteniük kell áraikban. A kérdés, hogyan fogadják mindezt vevőik. Kedvezőtlen reagálás esetén több társaság kénytelen lesz "sportnyelven szólva", bedobni a törülközőt.

Szilágyi Béla

(Magyar Hírlap)

Korábban:

Kiskapuk és bizonytalanságok a negyvenezres minimálbér miatt
(2001. január 8.)

Kiizzadják a cégek a minimálbér-emelést
(2000. december 18.)