Élénkülhet a piac a kedvezmények nyomán

Vágólapra másolva!
A kormány lakáspolitikai döntései élénkíthetik az új mellett a használt lakások piacát is, folytatódhat a lakásépítések számának növekedése. A fő cél - mint az a miniszterelnök nyilatkozatából is kiderült - a kis- és közepes jövedelmű polgárok saját lakáshoz juttatása. Akad azonban, aki fenntartásait hangoztatja, mert például az állami kamatkedvezményeknél bejelentett változás legfeljebb a kiszámíthatóságot növeli, a ténylegesen fizetendő összeg nem lesz kevesebb.
Vágólapra másolva!

Minden országban nemzeti közmegegyezés övezne egy olyan eredményt, amit Magyarországon sikerült elérni, vagyis hogy másfél év alatt a lakáshitelek kamatát több mint 10 százalékkal csökkentették - állította Orbán Viktor kormányfő. Orbán szerint az otthonteremtési támogatással a kis- és közepes jövedelmű polgároknak akarnak lehetőséget adni a saját lakáshoz jutásra, és ezt a programot a kormány keddi döntéseivel másodízben bővítették jelentősen. A legfontosabbnak a nagycsaládosok vissza nem térítendő állami támogatását tartja a kormányfő, amely nem csak új lakások vásárlására vehető igénybe.

A kormány minapi lakáspolitikai döntései elsősorban azt szolgálják, hogy a szerényebb jövedelemmel rendelkező rétegek is jobb helyzetbe kerüljenek - mondta Hegedűs Éva, a Gazdasági Minisztérium (GM) helyettes államtitkára. Így a Széchenyi terven belül új lehetőségként vetődik fel, hogy az önkormányzatok, ha a tulajdonukban lévő földterületet közművesített építési telekké kívánják alakítani, akkor vissza nem térítendő támogatást kaphatnak. Azaz a beruházási költségek ötven százalékára pályázhatnának.

Alapvető változás, hogy a támogatott lakáshiteleknél a jelenlegi futamidő tízről húsz évre növekszik. A törlesztőrész ennek nyomán a harmadával csökken. Hegedűs Éva a jelzáloglevél kamattámogatásánál bekövetkezett változtatást azért emeli ki, mert a 6 százalékra felment állami segítség 1,5 százalékos többletet jelent, amit nyilvánvalóan oda kell adni az ügyfeleknek.

Elsősorban éppen ez, a használt lakások vásárlásához adott 1,5 százalékos kamatkedvezmény lendíthet nagyot a Földhitel- és Jelzálogbank hitelezésében - derül ki Csomós Józsefnek, a bank vezérigazgató-helyettesének szavaiból. Az állami kedvezmények kiszélesítésének híre növeli az építési kedvet, bár lehet, hogy lesz, akinek csalódást okoz, hogy az állami támogatás folyósításának az eddigi 10-ről 20 évre való kiterjesztése önmagában nem csökkenti az induló törlesztőrészleteket. A bejelentett 1,5 százalékos kamatkedvezmény hatására az ilyen kölcsönök várhatóan jelentősen nőhetnek. Az FHB az augusztus elsejétől érvényes további állami kamatkedvezményt legkésőbb szeptember végéig érvényesíti mindegyik meglévő hitelszerződésnél is, úgy, hogy a kamatokból 1,5 százalékpontnyit levágnak. Csomós József elképzelhetőnek tartotta, hogy az állami kamatkedvezmények folyósításának 10-ről 20 évre való kiterjesztése hoszszabb befektetés választására ösztönöz majd néhány építkezőt, az eddigi 10 év helyett 20 évre tudhatja biztosan az adós, hogy mekkora lesz a havi fizetési terhe. Az induló törlesztőrészletek ugyanis nem lesznek kisebbek. Számokra lefordítva: a kiegészítő kamattámogatással nyújtott, (az FHB-nál ez évi 6,2 százalékos kamatot és évi 1,5 százalékos kezelési költséget jelent) kölcsönök esetében egy 10 milliós összegű hitel havi törlesztőrészlete 10 éves lejáratnál meghaladja a havi 108 ezer forintot, 20 éves lejáratnál azonban 75 ezer forint közelébe mérséklődik.

A kormányzati döntés további új elemeként vázolta fel Hegedűs Éva a használt lakások területén nyújtandó kedvezményt. Ha valakinek háromnál több gyermeke van, s nagyobb otthonba szándékozik költözni, akkor az úgynevezett félszocpol támogatásra igényt tarthat. Ez a három gyereknél 1,1 millió forintot jelent. (A kormány döntéséről kiadott tegnapi információban, hibásan, ennél nagyobb összeg szerepel.) Az új lakást vásárlók, illetve építők - a tervek szerint - a kifizetett hitelrészletek eddigi 20 százalékos - legfeljebb 35 ezer forintos - adókedvezménye helyett 40 százalékkal kalkulálhatnak, de maximum 240 ezer forintot írhatnak le az adójukból.

Pfandler Katalin, Magyar Lakásépítők Szövetségének szakértője lapunknak kifejtette, most csak finomításokkal élt a kabinet, tekintettel arra, hogy több döntésnél - így az adókra vonatkozóknál - törvényt kell módosítani. Bővül a lehetőség, hogy azok, akik új otthonba költözhetnek, könnyebb feltételek mellett értékesíthetik addigi lakásukat. A hitelkamatok jelzálog alapú kiszélesítésétől várhatóan javulnak a lakáshoz jutás piaci feltételei. Ám legalább ennyire fontos, hogy a közeljövőben OTP Bank Rt. elindítja jelzálogbankját, azaz az ügyfelek szélesebb körben vehetik igénybe a szolgáltatást.

Az új lakásokról szóló statisztika bizonyítja: egy ideje érdemes vállalkozói alapon is lakásokat építeni, mondta lapunknak Pallay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) alelnöke. Egyértelmű, hogy a kedvezményes hitelek már eddig is meglódították a lakásépítési piacot, s egyre több az olyan kis- és közepes vállalkozó, aki képes önállóan, vagy banki háttérrel finanszírozni a kivitelezést. Egyértelműen megteremtődött az esély az elöregedett lakásállomány cseréjére, frissítésére. Erre nagy szükség is van, hiszen hazánkban - mint azt a Habitat, az ENSZ emberi települések bizottsága is állítja - nagyon lassú a lakásmobilitás. Az Európai Unió országaiban például 40-60 új lakásépítés jut 10 ezer lakosra, nálunk viszont csak 20.

(Magyar Hírlap)

Ajánlat:

Gazdasági Minisztérium

Ingatlan
(az Üzleti Negyed rovata)

Széchenyi Terv - Lakásprogram
(az Üzleti Negyed összeállítása)

ÉVOSZ

Korábban:

Bővülnek a lakástámogatások
(2001. július 24.)

A kormány nem növeli a lakáshitelek kamattámogatását
(2001. július 24.)

Nőhet az új lakás építésére felvett hitelek adókedvezménye
(2001. július 19.)