Átalakul a hazai bankszektor mérlegszerkezete

Vágólapra másolva!
Az idei év első három hónapjában lassult, de folytatódott a hazai bankok mérlegszerkezetének átalakulása - derül ki abból az összegzésből, amelyet a Magyar Külkereskedelmi Bank szakértői készítettek. A hitelállományon belül a lakosság által felvett kölcsönök egyre nagyobb arányt képviselnek, a banki betéteken belül a lakosság forrásai nőnek, a vállalati betétek értéke pedig csökkent az első negyedévben.
Vágólapra másolva!

Az Magyar Külkereskedelmi Bank Gyorsjelentés a bankszektor 2001. I. negyedévi teljesítményéről című összegzése szerint a hazai hitelintézeti szektor mérlegfőösszege idén csak kismértékben növekedett, sőt reálértéken számítva csökkent. Az elmúlt év első negyedévéhez viszonyítva az összesített mérlegfőösszeg nominálisan mintegy 10 százalékkal nőtt: idén március végén a bankszektor összesített mérlegfőösszege 8526 milliárd forint volt az egy évvel azelőtti 7746 milliárd forintot követően.

A vállalati követelések magas, 4,1 százalékos negyedéves növekedési üteme - elsősorban szezonális okok miatt - mérséklődött, a lakossági követelések bővülése pedig rövid lejáraton 39, hosszú lejáraton pedig 36 százalékos éves szinten bővült.

A vállalatok számára nyújtott banki hitelek állománya az első negyedév végén 3202 milliárd forint volt az egy évvel azelőtti 2533 milliárd forinttal szemben.

A lakossági hitelállomány az első negyedév végén 461 milliárd forint volt, míg tavaly március végén 314 milliárd forintot tett ki, ami nettó 36 százalékos éves bővülést jelent. Ezen belül 3,2 milliárd forinttal nőtt a folyószámla-hitelek, 14 milliárddal a jelzálog fedezetű hitelek, és 21 milliárddal az egyéb lakossági hitelek - személyi kölcsönök, lakás- és fogyasztási hitelek - állománya. A lakossági források összetételének változása folytatódott: az okiratban tartott betétek összesített értéke tovább csökkent, míg a számlán lekötött betéteké jelentősen emelkedett.

Az elemzés szerint a folyamat leginkább a Postabank korábbi, április közepéig tevékenykedő vezetésének tudatos üzletpolitikai döntésének és a folyamatban lévő bankfúziók következménye.

(MTI)