Lassul az ipari termelés növekedése a fővárosban

Vágólapra másolva!
A budapesti székhelyű ipari vállalkozások termelése az idei év első negyedévében 6,2 százalékkal emelkedett, szemben a tavalyi 9,2 százalékkal - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Budapesti statisztikai tájékoztató című kiadványából. A statisztikai hivatal előzetes adatai alapján az ipari termelés országosan 10,2 százalékkal emelkedett.
Vágólapra másolva!

A fővárosi iparvállalatok termelése az első negyedévben 6,2 százalékkal emelkedett, amely mind a tavalyi bővüléshez képest (9,2 százalék), mind pedig az idei, országos átlaghoz viszonyítva (10,2 százalék, előzetes adat) elmaradást jelent. A négy főnél többet foglalkoztató fővárosi cégek termelésének volumene 4,4 százalékkal nőtt. A KSH korábbi közlése szerint az ipari termelés országosan az első negyedévben 10,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A termelés növekedését január-márciusban is az export élénkülése alapozta meg, amelyet elsősorban a gépipari termékkivitel növekedése eredményezett. A budapesti cégek exportja több mint 20 százalékkal haladta meg a tavalyi év azonos időszakában mért szintet, a belföldi értékesítés viszont 2,7 százalékkal csökkent.

Az építőipari szervezetek 4,1 százalékkal végeztek több építési-szerelési munkát a vizsgált időszakban, mint egy évvel korábban. A KSH szerint a budapesti építőipari vállalkozások március végi szerződésállománya a konjunkturális helyzet további javulását mutatja.

A főváros idegenforgalma a múlt évi élénkülés után az idén az első negyedévben tovább növekedett: a kereskedelmi szálláshelyek szolgáltatásait 3,8 százalékkal több vendég vette igénybe, mint 2000 első negyedévében, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma pedig 10 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A külföldi vendégforgalom jelentősen - a vendégek száma 9,3 százalékkal, a vendégéjszakáké 15 százalékkal - emelkedett, a belföldi vendégforgalom azonban csökkent. A szállodák, amelyek a teljes forgalom több mint 90 százalékát bonyolították le, 4 százalékkal fogadtak több vendéget az idei év január-márciusában, mint egy évvel korábban.

A Budapesten bejegyzett működő vállalkozások száma a vizsgált időpontban 3,7 százalékkal bővült, az egy évvel korábban mért 3,1 százalékkal szemben. Ezen belül a társas és egyéni vállalkozások száma hasonló arányban emelkedett.

Az alkalmazásban állók száma 0,2 százalékkal mérséklődött, ezen belül a fizikai foglalkozásúak létszáma 1,1 százalékkal csökkent, a szellemi állománycsoportba tartozóké viszont 0,6 százalékkal nőtt. Az Országos Munkaügyi Kutató és Módszertani Központ adatai szerint a munkanélküliek számának hosszú ideje tartó csökkenése a fővárosban az utóbbi 12 hónap során is folytatódott. Az első negyedév végén, Budapesten 22 400 munkanélküli szerepelt a nyilvántartásban, 16 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

(MTI)

Ajánlat:

KSH