Vágólapra másolva!
Összeállításunkból mindefajta értékpapírról megtudhatja a legfontosabbakat.  
Vágólapra másolva!

A váltó több száz éves múltra visszatekintő, a legrészletesebben és legpontosabban szabályozott értékpapír. A modern gazdaságok kereskedelmi forgalma váltó nélkül szinte elképzelhetetlen. A váltó egységes nemzetközi szabályait az 1930-as Genfi váltójogi egyezmény tartalmazza, amelyet Magyarországon 1965-ben hirdettek ki.

A váltó olyan hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, amely már a lejárata előtt is átruházható. Ilyenkor fizetőeszközként funkcionál. A forgalomképességre, a széles körű elterjedtségre, valamint a kvázi fizetőeszköz jellegre tekintettel a váltónak szigorú tartalmi, formai elemekkel kell rendelkeznie. Csak az az okirat tekinthető váltónak - ahhoz fűződnek váltójogi joghatások - amely tartalmazza a jogszabályban meghatározott váltókellékeket. Ezért a kiállítók (kibocsátók) gyakran a bankban beszerezhető váltónyomtatványokat használják. A nyomtatványok használata nagy segítséget jelent, de azok kitöltésekor is figyelemmel kell lenni a váltóra vonatkozó speciális szabályokra. A váltónak két fő fajtája különböztethető meg: saját váltó esetén a kiállító ígéretet tesz arra, hogy a váltó bemutatójának fizetést teljesít ("Fizetek e váltó alapján .... "). Az idegen váltó ezzel szemben a kibocsátónak harmadik személyhez szóló fizetési felszólítását tartalmazza ("Fizessen e váltó alapján ....."). A címzett - fizetésre felszólított - legtöbbször hitelintézet. Mind a saját, mind az idegen váltó kiállítható bemutatóra szóló vagy névre szóló értékpapírként.