Márciusban nőtt az építőipari termelés

Vágólapra másolva!
Az építőipari termelés idén márciusában kiigazítatlan adatok alapján 16,1 százalékkal, munkanaptényezővel kiigazítva 14,6 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbi rendkívül alacsony bázisnál. Jelentősen nőtt a szerkezetkész épületek építése - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Vágólapra másolva!

Az év első három hónapjában a termelés 19,5 százalékkal emelkedett 2003 azonos időszakához viszonyítva. Szezonálisan és munkanap-tényezővel kiigazítva a termelés márciusban 0,4 százalékkal haladta meg a februárit.

A legnagyobb építőipari alágazat, a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építése az előző évi jelentős visszaesést követően márciusban 32,7 százalékkal, évkezdettől 34,4 százalékkal emelkedett. Az épületgépészeti szerelés termelése kismértékben, 1,9 százalékkal nőtt, a befejező építésé 10,5 százalékkal csökkent.

Márciusban mind az épületek, mind az egyéb építmények termelése magasabb volt az egy évvel korábbinál (19,4, illetve 9,7 százalékkal). 2004 első három hónapjában mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett (az épületeké 10,9 százalékkal, az egyéb építményeké 38,5 százalékkal).

A legalább öt főt foglalkoztató szervezetek termelése január-márciusban valamennyi régióban növekedett. Legnagyobb mértékben a közép-magyarországi és az észak-magyarországi székhelyű szervezetek termelése nőtt (37,2, illetve 24,8 százalékkal).

Az építőipari vállalkozások márciusban 23,2 százalékkal nagyobb volumenű új szerződést kötöttek, mint egy évvel korábban. Ezen belül az épületek építésére kötött új szerződések volumene 17,4 százalékkal, az egyéb építményeké 30,1 százalékkal emelkedett. A hó végi szerződésállomány volumene 11,4 százalékkal alacsonyabb a 2003. márciusinál, ezen belül az épületeké 14,5 százalékkal, az egyéb építményeké 9,6 százalékkal csökkent.

2003 márciusához képest az építőipari tevékenység költségalapon számított árai 4,9 százalékkal, ezen belül a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építésének árai 5,1 százalékkal emelkedtek. Az építőipari árak az előző havinál 0,8 százalékkal voltak magasabbak - közölte a KSH.