Gyorsabb világgazdasági növekedésre számít az IMF

Vágólapra másolva!
A Handelsblatt című német lap szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nagyobb gazdasági növekedésre számít Németországban és a világgazdaságot tekintve korábbi előrejelzéséhez képest. A düsseldorfi lap az IMF világgazdasági prognózisára (World Economic Outlook) hivatkozik, amely az egyik legkomolyabb konjunktúra-előrejelzésnek számít, s áprilisban hozzák hivatalosan nyilvánosságra.
Vágólapra másolva!

A Handelsblatt által előzetes jelleggel kedden közreadott IMF-becslés szerint Németországban a gazdaság az idén 1,7 százalékkal növekszik, s nem 1,5 százalékkal. A világgazdaság 4,6 százalékkal bővül; az IMF ősszel még 4 százalékos növekedésből indult ki. A Valutaalap 2005-ben Németországban 2,1 százalékos GDP-növekedést prognosztizál, a német államháztartási deficittel kapcsolatban pedig azt állítja, hogy az 2004-ben 3,5 százalék lesz, jövőre pedig 3,0 százalék. A maastrichti stabilitási kritériumok értelmében az euróövezethez tartozó országokban az államháztartási deficitnek nem szabad meghaladnia a három százalékot.

Az amerikai gazdaság 2004-ben 4,6 százalékkal erősödik és 0,7 százalékponttal lesz nagyobb a növekedés üteme annál, mint amennyire az ősszel számítottak. Japán 3,2 százalékos növekedést könyvelhet majd el (plusz 1,8 százalékpont őszhöz képest), Nagy-Britannia pedig 3,1 százalékost (plusz 0,6 százalékpont) a legújabb World Economic Outlook szerint.