Csak az üzleti szféra hangulata javult

Vágólapra másolva!
Júliusban valamelyest javult a GKI konjunktúra-indexének szezonális hatásoktól megtisztított értéke, amelyen belül az üzleti szektor várakozásai kedvezőbbé váltak, a fogyasztóké viszont romlottak júniushoz képest.
Vágólapra másolva!

Az EU-támogatásával havonta végzett felmérés szerint az üzleti várakozások javulásán belül különösen örvendetes, hogy az ipari bizalmi index jelentősen emelkedett, s idei legmagasabb értékét érte el. E mögött minden összetevő - a jelenlegi és a következő negyedévre várt termelés, a rendelésállományok, a készletek értékelése - kisebb-nagyobb mértékű javulása húzódik meg.

Az építőiparban az elmúlt háromhavi termelés megítélése nem változott az előző hónaphoz képest, de a tavalyinál most is lényegesen kedvezőtlenebb. A rendelésállományok megítélése tovább romlott, a foglalkoztatási várakozások viszont, ha nagyon enyhén is, de javultak. A kereskedelemben a javulás sokkal kisebb a júniusi romlásnál. A válaszolók kissé kedvezőbb üzletmenetről, csökkenő átlagos készletszintről, viszont valamivel kisebb megrendelési hajlandóságról számoltak be.

A lakosság továbbra is pesszimista

A fogyasztói bizalmi index az év eleji zuhanást követően március és június között - némi hullámzás mellett - lényegében stagnált, majd júliusban kissé tovább mérséklődött. A válaszadók saját pénzügyi helyzetüket a júniusinál kedvezőbbnek látták, s a következő 12 hónapban szintén enyhe javulást vártak. Az ország gazdasági helyzetének megítélése azonban ismét romlott.

GKI Gazdaságkutató Rt.http://www.gki.hu

A megkérdezettek júliusban az előző havinál valamivel magasabb ütemű áremelkedésről számoltak be, a következő 12 hónapra vonatkozó inflációs várakozásaik viszont érezhetően mérséklődtek. Ugyanakkor a munkanélküliség enyhe emelkedésére számítottak. A lakosság vásárlási kedve érezhetően emelkedett, s ezzel párhuzamosan lényegesen mérséklődött azok aránya, akik szerint kedvező az alkalom a megtakarításra - áll a GKI Gazdaságkutató Rt. elemzésében.