Csökkentették a német növekedési előrejelzést

Vágólapra másolva!
A német bankszövetség hétfőn 0,25 százalékos gazdasági növekedést jósolt Németországnak erre az évre; eddig a szövetség 0,5 százalékos növekedési jóslatot tartott érvényben. A bankszövetség egyúttal a következő évre szóló előrejelzését 2,0 százalékról 1,5 százalékra mérsékelte.
Vágólapra másolva!

A jövő évi német költségvetés előzetes tervezete 2,0 százalékos növekedéssel számol, és Hans Eichel pénzügyminiszter szerint az államháztartás hiánya nem csökkenthető a 3 százalékos euróövezeti tűréshatár alá, ha a GDP bővülése elmarad a 2 százaléktól. Tavaly a hiány a GDP 3,6 százaléka volt, és az EU bizottsága figyelmeztetésben részesítette Németországot.

A bankszövetség szerint az idei második félévben enyhe javulás várható, azonban az erős euró, a társadalombiztosítási hozzájárulások emelése és a munkapiac gyengesége miatt a föllendülés bizonytalan.

A német gazdaság az első negyedben 0,2 százalékkal esett vissza az előző negyedhez képest, és 0,5 százalékkal volt nagyobb a GDP az egy évvel korábbinál.

Németország gazdasága 0,2 százalékkal nőtt tavaly. Az 1993-as recesszió óta ez volt legalacsonyobb növekedési ütem, akkor 1,1 százalékkal esett vissza a német GDP.