Egyes fogyasztók bojkottal fenyegetik az amerikai és brit termékeket - áll a tanulmányban. Ahogy erről az [origo] már korábban beszámolt, az egymás termékei elleni bojkott a tengerentúlon és Európában egyaránt létezik.
A Weber Shandwick azonban arra volt kíváncsi, hogy a háború vége után mennyire favorizálják az európai fogyasztók az amerikai és brit árukat. A cég megbízásából a KRC Research három országban (Nagy-Britannia, Franciaország és Németország) országonként 1000 fővel készített telefonos interjút április 11. és 13. között, a harci cselekmények befejezése után.
A legnagyobb ellenszenv a francia fogyasztóknál mutatkozik
A francia fogyasztók 17 százaléka kisebb valószínűséggel vásárol majd amerikai árut az USA háborús szerepe miatt, állapította meg a tanulmány. A franciák csupán egy százaléka mondta azt, hogy nagyobb valószínűséggel fog majd amerikai terméket venni. Brit termékeket pedig 11 százalékuk vásárol majd kisebb, egy százalékuk pedig nagyobb valószínűséggel.
A német fogyasztók 13 százaléka kerüli el a jövőben az amerikai termékek vásárlását, míg 10 százalékuk kisebb valószínűséggel vesz majd brit terméket. A németek 9 százaléka azonban nagyobb valószínűséggel vesz majd amerikai árut, 7 százalékuk pedig brit terméket.
Az amerikai áruk iránti ellenszenv a tanulmány szerint a briteknél is jelentkezik: 11 százalékuk mondta, hogy amerikai terméket kisebb valószínűséggel venne az ország háborús szereplése miatt, míg 4 százalékuk nagyobb valószínűséggel tenné ezt.
A britek többen bojkottálnak
A kutatás megállapította, hogy Nagy Britanniában a bojkott iránti általános hajlandóság is növekedett: a brit fogyasztók 39 százaléka azt mondta, hogy az öt évvel korábbihoz képest nagyobb valószínűséggel bojkottál termékeket elvi okokból. A brit fogyasztók 29 százaléka állította, hogy az öt évvel korábbihoz képest kisebb valószínűséggel bojkottálna bizonyos termékeket.
Franciaországban a fogyasztók 32 százaléka nagyobb, 35 százaléka kisebb valószínűséggel bojkottál termékeket, mint 5 évvel ezelőtt. A német fogyasztók 28 százaléka nagyobb valószínűséggel, és 56 százaléka kisebb valószínűséggel bojkottál az öt évvel ezelőttihez képest.
Az amerikai és brit cégeknek óvatosabban kell kommunikálniuk itthon
Franciaországban és Németországban a kormányzat háborúellenes hozzáállása visszaköszön a fogyasztók szintjén is, mondta a kutatásról a felmérést készítő vállalat budapesti ügyvezető igazgatója, dr. Szűcs Ervin. Magyarországon egyelőre nincs érzékelhető jele annak, hogy a fogyasztók a háború miatt elutasítanák az amerikai és a brit árukat, ugyanakkor a lakosság egy csoportjában az iraki háború következtében tagadhatatlanul nőtt az Amerika- és Nagy-Britannia-ellenesség, tette hozzá.
A magyar fogyasztók - túl azon, hogy nálunk nincs igazán erős hagyománya a bojkottnak - már csak azért sem büntetik ily módon az amerikai és brit cégeket, mert a hivatalos francia vagy német állásponttól eltérően a magyar kormány háborúval kapcsolatos álláspontja sem volt igazán egyértelmű, mondta dr. Szűcs Ervin. Az igazgató szerint kezdetben a magyar kormány kiállt a szövetséges országok háborús politikája mellett, de ezt később erőteljesen tompították, például azzal, hogy amerikai kérés ellenére sem utasították ki Budapestről az iraki diplomatákat.