Felpörgetett ingatlanberuházások

Vágólapra másolva!
2017 kimagasló teljesítményt nyújtott az ingatlanpiacon. Nagyszabású lakás- és irodafejlesztések indultak, de a felfokozott aktivitás ellenére is sok a nyitott kérdés. Kik maradnak talpon, mit várhatunk 2018-tól, milyen következménye lehet, ha 2019 után megszűnik a kedvezményes áfakulcs?
Vágólapra másolva!
Forrás: BudaPart

Szárnyaló ingatlanpiac - kihívásokkal

A lakáspiac kínálati oldalát fokozatos alkalmazkodás jellemzi, 2017 első felére a kiadott lakásépítési engedélyek száma megközelítette a gazdasági válságot megelőző szintet. A jelenleg épülő budapesti újlakás-projektek átadásai 2018 évvégén ugorhatnak meg: a statisztikák szerint míg 2017-re összesen 3,2 ezer, addig 2018-ra 7,7 ezer új lakás befejezése várható a fővárosban. Habár dinamikusan nő az újlakások száma, számos projektnél még mindig nem kezdődtek el a munkálatok, így várhatóan 2018 tavasza lesz a „vízválasztó”, amikor is kiderül, hogy a még el nem indult beruházások meg tudnak-e valósulni a 2019. december 31-ig hatályos, 5%-os kedvezményes áfakör ideje alatt. Márpedig a kormány nemrégi bejelentése szerint e határidő felülvizsgálata jelenleg nem szerepel a napirendi pontok között (mindenesetre várják a szakmai javaslatokat). A vásárlóknak tehát azzal is számolni kell, hogy az 5%-os áfa 2020-tól ismét 27%-ra ugorhat, ennek következményeként pedig az új ingatlanok ára tovább növekedhet. Ez alapos motivációt ad az ingatlanfejlesztőknek is, azonban a még jobban felpörgetett beruházások tovább fokozhatják az építőipart amúgy is sújtó kapacitáshiányt, mely akár időbeli csúszásokhoz is vezethet.

Hasonló a helyzet az irodapiacon is: 2018 vége, 2019 eleje jelenthet nagyobb állománynövekedést. Számos nagyszabású irodafejlesztés zajlik jelenleg, a kivitelezés során pedig egyre több figyelem összpontosul a megváltozott bérlői igények kielégítésére. Az e területen tapasztalható építési kedvnek sem kedvez a munkaerőhiány: mivel manapság nem könnyű szakembereket találni, megnőhet a kivitelezési idő és költség is, ezáltal pedig a megtérülések is jelentősen változhatnak.

Amennyiben olyan ingatlant szemeltünk ki, amely még csak most fog megépülni, akkor nagyon hangsúlyos, hogy olyan beruházót válasszunk, aki szakmai képzettségével és tapasztalatával garanciát jelent a magas minőségre, ezen felül pedig nagy figyelmet fordít arra, hogy stabil pénzügyi háttérrel rendelkezzen, megbízható kivitelezőkkel dolgozzon és betartsa a vásárlók számára ígért határidőket.

BudaPart – a többarcú városnegyed

A 11. kerületben, a Property Market Ingatlanfejlesztő Kft. által elindított BudaPart projekt keretén belül is aktívan zajlik már az építkezés. A beruházás a főváros egyik legkeresettebb részén, Dél-Budán helyezkedik el, összesen 54 hektárnyi területen, a Kopaszi gát szomszédságában. A beruházás célja, egy olyan Budapesten egyedülálló városnegyed létrehozása, amely az épített környezete kialakításával, a Duna-parti közparkhoz való közvetlen kapcsolatával kiemelkedő életminőséget, munkakörnyezetet és rekreációs lehetőséget biztosít az itt lakók és dolgozók számára egyaránt. Itt tehát nem egy monofunkciós iroda campus vagy lakópark létrehozását tervezik a fejlesztők, hanem egy olyan élhető városrészét, ahol a nagyvárosias bevásárlóutcától a zöldövezeti közparkig a lakó-, iroda- és rekreációs funkciók a megfelelő arányban, harmonizálva egészítik ki egymást.

Forrás: BudaPart

2019 elejétől tehát új korszak kezdődik Budapest történetében, ugyanis ekkorra kerül átadásra a projekt első ütemében készülő két lakóház 265 lakással és az összesen 20 000 m2-es BudaPart Gate irodaépület. Az építkezés idén nyáron indult, a minőségi kivitelezéséért és az ütemezés betartásáért pedig az évente közel 50 beruházást megvalósító, 21 éves szakmai múlttal rendelkező Market Építő Zrt. felel.

A teljes ingatlanfejlesztés eredménye egy valódi, 21. századi városnegyed lesz, amelyben a dolgozókat olyan irodaépületek várják, mint a LEED GOLD minősítésű, A+ besorolású BudaPart Gate, melyet magas energiahatékonyság és a legmodernebb, jövőbe mutató építészeti megoldások jellemeznek - például az alkalmazotti és vendégparkolón felül nagykapacitású kerékpártárolóval és hozzá kialakított öltözőkkel is felszerelt lesz az épület. Ugyanígy, a leendő lakástulajdonosok is korszerű és környezettudatos, kiváló alapanyagokból készülő otthonokban élhetnek majd, amelyeket kulcsrakészen vásárolhatnak meg.

A BudaParton az emberközpontú életterek és munkaállomások, a környezetbarát csúcstechnológia, a gondos mérnöki tervezés és a természetközeliség dominálnak. Ezt a modern irányt tovább erősíti, hogy a BudaPart főterén építi Magyarország egyik vezető vállalata a székhelyét, a 120 méteres MOL Campus-t, melyet a világhírű, londoni Foster+Partners építésziroda tervez.

A fejlesztés egyik legnagyobb előnyének ígérkezik, hogy mind a leendő lakók, mind az ott dolgozók használhatják az összes, olyan szolgáltatást, amelyet a városnegyed nyújt majd. A projekt a helyi közösségekre összpontosít, melynek egyik lényeges eleme, hogy hatalmas, összesen 20 hektárnyi zöldfelületet és parki infrastruktúra elemet ér el a projektterületen belül. Emellett kardinális feladata a fejlesztőknek a városias élmény kialakítása is sok szolgáltatással, kereskedelmi egységekkel, programokkal és kikapcsolódási lehetőségekkel. Például kuriózum, hogy korcsoportos játszótereket, sport-rekreációs pályákat, futópályákat és a szenior fitnesz elemeket helyeznek el a területen.

Ez a professzionális megvalósítással bíró, volumenében is egyedülálló, a budapesti ingatlanpiacot meghatározó fejlesztés már most nagy érdeklődésre tart számot. Az első ütem lakásainak zöme elkelt, de a második ütemben épülő ingatlanok értékesítése is már javában tart. Az épülő irodák bérlési lehetőségeiről pedig a kizárólagos bérbeadó ügynökségek a Cushman & Wakefield és az Eston nyújtanak bővebb tájékoztatást.