Erősebb a fájdalomnál

bemutató FOTÓ ÁLTALÁNOS sportoló
Saolin harcművészek bemutatója a budapesti MOM Kulturális Központban
Vágólapra másolva!
Saolin harcművészek tartottak bemutatót Budapesten. A több mint 1500 éves kínai harcművészet mesterei nem ismerik a fájdalmat.
Vágólapra másolva!

Arany helyett természet

Tüntetők autógumikat égetnek a törökországi Artiv közelében. Egy tervezett aranybánya ellen tiltakoznak, mert az szerintük veszélyeztetne egy ökológiailag érintetlen területet a Fekete-tenger közelében Forrás: AFP/Yasin Akgul

Tűzre vele

Az ugandai elnököt ábrázoló plakátokat égetnek az ellenzék támogatói egy kampalai kampányrendezvényen, három nappal az ugandai elnökválasztás előtt. A jelenlegi elnök, a 71 éves Yoweri Museveni 1986 óta van hivatalban Forrás: MTI/EPA/Dai Kurokawa

Határzár

Sofőrök várakoznak egy vesztegelő kamionoszlop mellett a bolgár–görög határon a bulgáriai Kulata mellett. A Görögországban zajló gazdatüntetés miatt a görög oldalon lezárt határátkelőknél a bolgárok válaszul feltartóztatják a Görögországba tartó teherforgalmat Forrás: AFP/Dimitar Dilkoff

Továbbra is úton

Törökország felől érkező bevándorlókat szállító gumicsónakot fogadnak önkéntesek a görögországi Leszbosz szigetén fekvő Mitilini tengerpartján Forrás: MTI/EPA/ANA-MPA/Oresztisz Panajotu

Ausztriába igyekvő menekültek ülnek egy vonaton a szlovéniai Sentiljben. Ausztria a menekültek szabályozott áthaladása érdekében beléptetési rendszert létesített az osztrák-szlovén határállomás ausztriai oldalán, Spielfeldnél Forrás: MTI/EPA/Christian Bruna

Szépségideál

Egy manökent sminkelnek Carmen Marc Valvo amerikai divattervező 2016-os őszi kollekciójának bemutatójára a New York-i Divathéten Forrás: MTI/EPA/John Taggart

A végső határ

Fellövik az ASTRO-H műholdat szállító H-2A rakétát a dél-japán Kagosima prefektúrabeli Kjúsú partjai előtt húzódó Tanegasima-szigeten működő Tanegasimai Űrközpont kilövőállásáról Forrás: MTI/EPA/JAXA/

Fájdalomküszöb

Saolin harcművészek rendeztek bemutatót a budapesti MOM Kulturális Központban Forrás: MTI/Illyés Tibor

Játszótársak

Japánból érkeztek Ausztráliába, a queenslandi Gold Coast Dreamworld vidámparkba ezek a fehértigris-kölykök. Hirakava japán város állatkertje partneri kapcsolatban áll az ausztrál intézménnyel Forrás: MTI/EPA/DREAMWORLD/

Pápai látogatás

Ferenc pápa egy kislányt köszönt a mexikóvárosi Federico Gómez gyermekkórházban. A római katolikus egyházfő hatnapos látogatáson tartózkodik Mexikóban Forrás: MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Meo
Hívek távoznak Ferenc pápa miséje után a közép-mexikói Morelia stadionjából, a katolikus egyházfő mexikói látogatásának utolsó előtti napján Forrás: AFP/Alfredo Estrella