A nap képei szeptember 21-én

nk20150921gif
Vágólapra másolva!
Válogatás az elmúlt napok sajtófotóiból.
Vágólapra másolva!
138 évnyi hallgatás után újra aktivitást mutat a Cotopaxi vulkán Ecuadorban. Már augusztus 14. óta baljósan füstölög Forrás: AFP/Rodrigo Buendia

A Porto szurkolói a tegnapi Benficával játszott rangadó közben a Dragao stadionban Forrás: AFP/Miguel Riopa

Az eddig kormányzó baloldali Sziriza párt támogatói ünnepelnek Athénban 2015. szeptember 20-án, miután pártjuk győzött az előre hozott görög parlamenti választásokon. A zászló feliratának jelentése: "A másik Európa Ciprasszal" Forrás: MTI/AP/Lefterisz Pitarakisz

A Ztohoven művészcsoport által közreadott képen egy óriási vörös férfi alsónadrág leng az elnöki lobogó helyén az államfői rezidencia, a prágai vár, a Hradzsin fölött 2015. szeptember 19-én. Az alsónadrágot a csoport kéményseprőnek öltözött aktivistái tűzték ki, tiltakozásul Milos Zeman cseh elnök politikája ellen Forrás: MTI/EPA/ZTOHOVEN

Virág Judit galériatulajdonos (bal oldalon) és Kelen Anna művészettörténész leleplezi Berény Róbert Monacói tengerpart című olajfestményét a Virág Judit Galéria jubileumi, 50. árverését beharangozó sajtótájékoztatón a Virág Judit Galériában a fővárosi V. kerületi Falk Miksa utcában. Az aukción Berény Róbert több mint százévnyi lappangás után előkerült képe, valamint Gordon Zsuzsa színésznő hagyatéka is szerepel Forrás: MTI/Marjai János

Ferenc pápa feszületet kap ajándékba Raúl Castro kubai elnöktől a havannai Forradalom palotájában 2015. szeptember 20-án Forrás: MTI/EPA/EFE POOL/Alejandro Ernesto

A horvát-magyar zöldhatárt átlépő illegális bevándorlók mennek rendőri kísérettel Gyékényes vasútállomásra, Zákány közelében 2015. szeptember 21-én. A migránsok vonattal érkeztek a horvátországi Tovarnikból Forrás: Fotó: Polyák Attila - Origo

MT-9 üzemjelű marótárcsás kotrógép a Mátrai Erőmű Zrt. Keleti III. elnevezésű külszíni bányájában Aldebrő-Detk térségében 2015. szeptember 21-én. A területről a következő évtizedekben több százmillió tonna lignitet tervez kitermelni a társaság Forrás: MTI/Komka Péter

Nagy kócsag repül egy halastó felett egy barcsi erdészet területén Forrás: MTI/Kovács Attila

Ultra-orthodox zsidók egy gumimedencével és hallal Tashlich szertartás közben Bnei Brak városban, Izraelben Forrás: AFP/Jack Guez