600 méterre a nem létező ukrán tűzszünettől

Vágólapra másolva!

Az elmúlt napokban a Donyeck megyei Piszki lett az ukrán háború egyik legfőbb gócpontja. Ha a falu elesik, az oroszbarát szakadárok kiterjeszthetik a gyűrűt Donyeck körül, hiszen a keleti nagyváros repterét már hónapokkal ezelőtt elfoglalták. Az ukrán hadsereg ezt igyekszik megakadályozni. Mindezt egy tűzszünet kellős közepén – vagy talán nem a legvégén. Folyamatos ágyúzás, hiányosan felszerelt katonák, lankadatlanul segítő önkéntesek. Az Origo képriportja a kelet-ukrajnai háborús front legforróbb helyszínéről.

Vörös Szabolcs,

Bielik István

Vágólapra másolva!

Ukrajna Druzskovka tűzszünet Kramatorszk Donyeck Tonenyke háború Piszki önkéntes

Fiatal közlegény posztol a kelet-ukrajnai háborús fronttól mintegy 40 kilométerre fekvő Druzskovka melletti ideiglenes kaszárnya bejáratánál. Az eredetileg aszfaltüzemként funkcionáló épületegyüttesben a Hracsi Brigád (ez a becenevük, az eredetit nem árulták el) néhány tucat katonája húzza meg magát. Az osztagparancsnok Roman Borovnyov százados, akinek tekintélye elvitathatatlan, a „fiai” feltétlen odaadással tisztelik.

Késő délutáni életkép a kaszárnya egyik sátrában. A nagyjából 10 x 5 méteres helyiségben a kinti zimankó dacára kellemes 20 fok volt. A tábori ágyak szorosan sorakoznak egymás mellett, a katonák felszerelése – sisak, golyóálló mellény, gépkarabély – pedig az ágyak fölött lóg. A Hracsi tagjai momentán, akárhogy is szépítjük, nem csinálnak semmit, néhányukon látszott is, hogy el tudnak képzelni kellemesebb helyet. A hangulatra ugyanakkor nem volt panasz, ottjártunkkor épp a vacsora főtt a sátor előtt, a kaszárnyán kívül pedig késdobálással ütötték el az időt.

„Megjártam a debalcevei poklot, láttam Specnaz-egyenruhásokat, nem kérdés, hogy orosz katonák harcolnak a túloldalon” – mondja Vova, a Hracsi egyik katonája. A 27 éves családapa tavaly augusztusban csatlakozott a hadsereghez, de az otthoniakat csak címszavakban értesíti; édesanyjának például, hogy „jobban aludjon”, azt mondja, hogy Dnyipropetrovszkban állomásoznak. Már nagyon visszamenne a frontra, mert a hadsereg az otthona – Borovnyov százados számára a példakép –, és a fegyvert hosszú távon sem tenné le: „Van elég háború a világon, ahová ez után mehetek.” A nagy várakozásban napi egy doboz cigit szív.

Önkéntesek gyűjtik a frontra szállítandó ellátmányt a Donyeck megyei Kramatorszk egyik protestáns gyülekezete előtt. Az épület jelenleg menekültszállásként funkcionál, de hetente több alkalommal étel- és ruhaosztást is tartanak. Ezúttal kétautónyi utánpótlás gyűlt össze a harcoló egységeknek: az alapvető élelmiszereken kívül bakancs, mozgásérzékelő, sőt, ceruzaelem is került a csomagba. A célállomás a front egyik aktuális gócpontja, Donyeck elővárosa, Piszki.

Az első látvány a fronttól 600 méterre fekvő ukrán állásnál, Piszki és a szomszédos Pervomajszke határában. A hadsereg katonái egy félbehagyott autópályahíd alatt vackolták be magukat, ahonnan egyenes út vezet az arcvonalhoz. Ottjártunkkor percenként lehetett kisebb-nagyobb lövéseket hallani – a nagyobb zajt az értő fülek szerint 80 milliméteres gránátvetők okozták –, vagyis egyértelmű, hogy a február közepén nagy nehezen kialkudott tűzszünetet rendszeresen megsértik. A front környékén folyamatosak a tankmanőverek. Talán hihetetlen, de a képünkön látható lánctalpast is használják még.

Megérkezett az önkéntesek segítsége a frontra. Egyikük a 20 éves Olga, aki Kijevben tanul divatmarketingesnek, de az ukrán háború kezdete óta aktívan közreműködik hasonló missziókban. A fronton állomásozó katonákkal hamar szót értett.

Azonnal birtokba veszik az újonnan érkezett felszerelést. A katonák kérdésünkre elismerték, „sehol nem lennének az önkéntesek nélkül”, a központi ellátás ugyanis meglehetősen hiányos. Két ugyanolyan egyenruhát csak elvétve látni, a fegyverek pedig több évtizedes darabok. „Két évvel vagyok csak idősebb náluk” – ahogy az egyik katona, (fedőnevén) Lisz ezt frappánsan megfogalmazta. A kijevi vezetésre viszont nem mondott semmit, nem akart káromkodni.

Arcok, amikhez nem kell kommentár. Épp a frontról jött vissza egy Jobb Szektor-egység, hegesztett fémlemezekkel vértezett terepjárójukkal. A hadsereg és a Jobb Szektor munkamegosztását több nap után sem sikerült egyértelműen kideríteni, de az biztos, hogy nincsenek meg egymás nélkül. „Ők a legjobb harcosok“ – válaszolta egy katona, alighanem joggal: az eltérő parancsnoki lánc miatt a szektorosok sokkal mozgékonyabbak, az ottani felettesek valószínűleg kevesebbet mérlegelnek, ha vissza kell lőni. A februári minszki megállapodás ugyanakkor előírja, hogy az olyan paramilitáris szervezeteket, mint a Jobb Szektor, fel kell számolni; a kijevi kormány ezt egy ügyes huszárvágással igyekszik orvosolni: a következő hetekben a radikális szervezet is a kormány ellenőrzése alá kerül.

Szürke üresség és egy gépkarabélyos ukrán katona sziluettje a harcok sújtotta Pervomajszke határában. A Donyeck melletti falu – a közeli Avgyijivkával egyetemben – múlt hét vége óta lett a „tűzszünet” legsúlyosabb sérültje. Az EBESZ gyakran előfordul a környéken, de amint megtudtuk, van, hogy a megfigyelők ki sem szállnak az autójukból: „Annyi hasznuk legalább van, hogy amíg itt vannak, nem lőnek a túloldalról”.

Eltökélt tekintet bevetés előtt.

„Vissza kell venni azokat a területeket, amiket elvesztettünk. Lehet, hogy van diplomáciai megoldás a konfliktusra, de ez Putyin fejében dől el. Kevesebb mint 50 százalékot látok erre” – nem a mi gondolataink.

A kramatorszki önkéntesek nemcsak a katonák, hanem a háború sújtotta övezetben tengődő civilek helyzetén is próbálnak enyhíteni. Piszki mellett, Tonenyke faluban is elkél a segítségük. A valaha 500 családot számláló településen ma kilencvenen élnek, több mint 10 percbe telt, mire találtak olyan portát, ahol lakott is valaki, ami nem csoda: a falubeliek lassan kilenc hónapja élnek villany és vezetékes víz nélkül. A tömegközlekedés „átmenetileg” szünetel, posta nincs, így aki jogosult az október óta ismét folyósított, nagyjából 1000 hrivnyás (11 ezer forintos) nyugdíjra, annak a 40 kilométerrel arrébb fekvő Szelidovébe kell érte menni. Már ha van, aki elviszi.

Tonenykei asszonyok a faluvégen. Natasa, Olga, Ljuba és Olja egy emberként panaszolja a háború borzalmait. Natasa gyermekei például Donyeckben tanulnak (Tonenyke alig 3 kilométerre fekszik a rommá lőtt Szergej Prokofjev reptértől), a közéjük került határ miatt azonban csak telefonon tudnak beszélni. Nem meglepő, hogy a faluban semmi munka nincs, étel a saját kiskertből és a baromfiólból kerül az asztalra. Azon sem csodálkoztunk, hogy az asszonyok nagy egyetértésben azt mondták: nekik mindegy, ki az úr, csak béke legyen már.

Grad rakétavetőből származó lövedék szakította be a Donyeck felé vezető autóút burkolatát. Az ehhez hasonló technikát legkésőbb február végéig ki kellett volna vonni a háborús övezetből. A rakéta földbe fúródott része ukrán területek felé néz, így nem kell ballisztikai szakértőnek lenni ahhoz, hogy megállapítsuk, honnan lőtték ki.