A nap képei április 13-án

nk20150413gif
Vágólapra másolva!
Technikai vívmányok és társadalmi nehézségek a nap képein.
Vágólapra másolva!





Forrás: MTI/EPA/EFE/Sebastiao Moreira

Kormányellenes tüntetők tiltakoztak az állami korrupció és a megélhetési költségek növekedése ellen Sao Paulóban. Százezrek tüntettek Brazília-szerte az állami korrupció és a megélhetési költségek növekedése ellen, a tüntetések azonban jóval kevesebb embert mozgattak meg, mint egy hónapja.

Forrás: AFP/Angelos Tzortzinis

Egy athéni laktanyában szervezett ingyenes ételosztást a szegényeknek a görög védelmi minisztérium az orthodox húsvétra való tekintettel.

Forrás: AFP/Odd Andersen

Az OECD megfigyelőit szállító konvoj Jabunki településnél, miközben kiújultak a fegyveres harcok a donyecki repülőtér térségében. A háborúzó felek több mint 1400 alkalommal szegték meg a legfrissebb, tegnap kötött tűzszüneti egyezményt. A jelenlegi helyzetről itt tájékozódhat.

Forrás: AFP/Karam Al-Masri

Szíriai fiú szomorkodik egy kormányerők által intézett légitámadásnál keletkezett romoknál, a lázadók ellenőrzése alatt lévő Aleppónál.

Forrás: AFP/Noah Seelam

Indiai földműves tengernyi kukoricán guggol, hogy ellenőrizze a száradó gabonát Thoopran Mandal-ban

Forrás: MTI/EPA/Franck Robichon

A Toyota japán autógyártó i-Road nevű elektromos meghajtású járműveit töltik egy gyűjtőállomáson Tokió Jurakucso nevű városrészében. A Toyota a Park24Co. céggel együtt április 10-én indította útjára közautó programját, amelyben bárki kibérelheti az i-Roadot; a szeptemberig tartó tesztidőszakban a jármű használati díja tizenöt percenként 412 jen (kb. 970 Ft).

Forrás: MTI/AP/Gregorio Borgia


Szomorú megemlékezés apropóján nyílik lehetőségünk összehasonlítani egyházi vezetők „varázslóruháját“: Ferenc pápa (b3), II. Karekin katholikosz, az örmény apostoli egyház feje (j2), I. Arám katholikosz, a kilíkiai örmény apostoli egyház feje (b2) és XIX. Nerszesz Bedrosz, az örmény katolikusok kilíkiai pátriárkája (b) a törökök által elkövetett örmény népirtás 100. évfordulójának emlékére bemutatott, örmény szertartású misén a római Szent Péter-bazilikában. A misén Ferenc pápa a XX. század első népirtásának nevezte az 1915. április 24-én kezdődött és 1917-ig tartó vérengzéseket, amelyek során másfél millió örményt gyilkoltak meg a törökök.

Forrás: MTI/Mohai Balázs

Alföldi Róbert bábszínházban rendez: Mórocz Adrienn Sally Bowles szerepében a Kabaré című előadás próbáján a Budapest Bábszínházban. A Joe Masteroff, John Kander és Fred Ebb musicalje alapján készült darabot április 13-án mutatják be.

Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Mindig történik valami Óbudán, a Gázgyár utcát Pók utcától elválasztó vasúti töltés alatt átvezető útszakasznál. Villanyoszlopot építettek egy budapesti útkereszteződés közepébe. Egyelőre nem tudni, milyen okból, az viszont tény, hogy a környékbeli autósok egyre ügyesebben szlalomoznak.

Fotó: Bielik István - Origo

MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred tűzszerész robotot és szállítójárműveket kapott a V4-EU Harccsoport többnemzeti tűzszerész szakasza szakharcászati gyakorlatának megnyitóján az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred fővárosi laktanyájában.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Körpanorámás buszmegállóból gyönyörködhet a tájban a galamb az átépítés alatt álló fővárosi Széll Kálmán téren, Budapesten, április 13-án.

Forrás: AFP/Wang Zhao

Az argentín Alejandrina Lurleo gykorlata a 2015-ös Rúdtánc Világbajnokságon, Pekingben.

Forrás: AFP/Mohammed Huwais

A szaudi koalíciós erők légicsapásai ellen tiltakozó jemeni kisfiú egy tüntetésen a szánai ENSZ iroda előtt. A jelenlegi információk alapján tizennégy magyarról, illetve magyar családok tagjairól lehet tudni, akik el akarják hagyni Jement a kialakult konfliktus miatt.