Till Attila jó úton van az Oscar-jelölés felé

Till Attila
Vágólapra másolva!
Az idén is drukkolhatunk magyaroknak Közép-Európa egyetlen A kategóriás nemzetközi filmfesztiválján. A Tiszta szívvelt teltházas vetítéseken, ujjongó nézők előtt játszották Karlovy Varyban, és a rangos amerikai szaklapok kritikusai is oda vannak Till Attila filmjéért. A világpremier után pár nappal úgy tűnik, hogy akár szekciója fődíjat is megnyerheti - jelenti helyszíni tudósítónk.
Vágólapra másolva!

Till Attila második nagyjátékfilmje a fesztivál második napján, múlt szombaton nyitotta meg az East of the West elnevezésű szekciót. Ebben a válogatásban elsősorban kelet-európai, első- és másodikfilmesek alkotásai versenyeznek, itt debütált 2014-ben Zomborácz Virág Utóélet és Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmje, illetve ennek a szekciónak a fődíját nyerte el tavaly a Szerdai gyerek.

A Tiszta szívvel hatalmas sikert aratott a nemzetközi premieren, ahol Till Attila rendező, Juhász Imre operatőr, Stalter Judit producer, és a főszereplő férfiszínészek is részt vettek. A bemutató Karlovy Vary gyönyörű színházában zajlott, amelynek a színpadán végre a film egyik főhősét, Rupaszovot megformáló Thuróczy Szabolcs is nyugodtan meghajolhatott.

A Tiszta szívvel stábja a Karlovy Vary-i premieren - Thuróczy Szabolcs a jobbszélen Forrás: KVFF

Az Aranyélet és a Társas játék című HBO-sorozatokból, illetve a Pintér Béla Társulat előadásaiból ismert színész látástól vakulásig dolgozik - az Origónak adott interjújában mesélte, hogy noha már öt filmjét mutatták be Cannes-ban, csak az egyik díszbemutatóján tudott csak részt venni, azon is csak kutyafuttában.

- mesélte a premierről Till Attila a filmhunak. A kerekesszékes gengszterekről szóló film jó híre hamar elterjedt, és a második vetítés is teltházas nézőtér előtt zajlott.

Till Attila a közönséghez szól a Tiszta szívvel Karlovy Vary-i premierjén Forrás: KVFF

A Tiszta szívvel-t az amerikai kritikusok is nagyra értékelték, és három legnevesebb amerikai filmes szaklap, a Variety, a Screen Daily és a The Hollywood Reporter is elismerően írt a filmről. Ezek a lelkesen pozitív írások nagyon sokat számítanak majd, ha bekövetkezik az, amit a múlt heti cikkünkben jósoltunk, és

Magyarország valóban a Tiszta szívvel-t nevezi a következő Oscarra.

„Míg Hollywood csak a száját jártatja a sokszínűségről, addig a Tiszta szívvel megmutatja, hogy a tettek hangosabbak a szavaknál" - írja Alissa Simon, a Variety kritikusa, aki szerint a film egy „magával ragadó dramedy, és egy ötletesen megrendezett felnövéstörténet." A szerző kiemeli az „érzékeny rendezést", méltatja az operatőr, a vágó és a zeneszerző munkáját, és értékeli az alkotás üzenetét: „az életet meg kell élni!".

Simonnak egyedül a film angol címével (Kills on Wheels - Gyilkosok két keréken) volt problémája, ami szerinte csak az akciófilmes jelleget emeli ki, és nem jelzi előre az alkotás mélységét, valamint azt, hogy felnövéstörténetet látunk.

Boyd van Hoeij a The Hollywood Reporterben „kicsi, de bájos filmnek" nevezi a Tiszta szívvel-t, további fesztiválsikereket jósol neki, és a zsúfolt Szent István téren lezajló gyilkosság-jelenet feszültségét pedig egyenesen Coppola Magánbeszélgetés-ének legendás nyitányához hasonlítja. Nincs kibékülve viszont a szerző a filmvégi csavarral, amit furcsának és hamisnak tart, úgy véli Till Attila ezzel fordulattal hazavágja a film gondosan megteremtett életszerűségét, de azt is hozzáteszi, hogy ez csak egy kis hiba.

Allan Hunter úgy kezdi a Screen Daily-ben megjelent írását, hogy a Tiszta szívvel elszórakoztatta volna Tarantinót a videótékás időszakában, de megihlette volna hatvanas évekbeli fénykorát élő Roger Cormant is. Külön kiemeli a nagyszerű színészi munkát, Hunter szerint „Thuróczy Szabolcs tökéletes alakítást nyújt vakmerő gyilkosként és sebezhető emberként is."

Thuróczy Szabolcs, Fenyvesi Zoltán és Fekete Ádám a Tiszta szívvel című filmben Forrás: A Company Hungary

A kritikus méltatja Fenyvesi Zoltán teljesítményét is: „természetes a vásznon, ígéretes tehetség." Hunter nem osztja THR-es kollégája véleményét a Tiszta szívvel végével kapcsolatban, szerinte "a film egy meleg öleléssel egyenértékű befejezéssel engedi haza a nézőt".

A Tiszta szívvel-t Magyarországon április vége óta vetítik a mozik, eddig 26 716-an ültek be rá, ezzel az eredménnyel a harmadik legnézettebb magyar film idén A Lovasíjász és a Gondolj rám után.

Török-Illyés Orsolya és Hajdu Szabolcs az ernelláék Farkaséknál című filmben Forrás: Big Bang Media

Till Attila mellett Hajdu Szabolcs képviseli még Magyarországot az idén Karlovy Vary-ban. A Fehér tenyér és a Bibliotheque Pascal rendezőjének új filmje, a pármillió forintból, Hajduék lakásában forgatott Ernelláék Farkaséknál csütörtökön délelőtt mutatkozik be a fesztivál fő versenyprogramjában.