Vágólapra másolva!
Pár éve még ügyeletes bájgúnár volt a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt típusú bugyuta romantikus komédiákban. Most övé a legmenőbb sorozat a tévében, az év legjobban várt filmjének a főszerepe és egy hosszú, kemény díjszezon végén az Oscar is. Matthew McConaughey az utóbbi években teljesen újraértelmezte a karrierjét, rutinmunkák helyett rizikós mellékszerepeket vállalt be kis pénzért, majd jött az Oscar-díjat hozó Mielőtt meghaltam. Itt a tuti recept. 
Vágólapra másolva!

Pörgessük vissza az időt öt évvel! 2009-ben Matthew McConaughey neve egyet jelentett az igénytelen, hollywoodi tucatszórakoztatással. Hiába akadt korábbi filmográfiájában pár gyöngyszem, az Excsajok szelleme című blődli már zsinórban az ötödik olyan filmje volt, amit minimális erőfeszítéssel, pár fogpasztamosoly és trikóledobás bevetésével, szinte alvajáróként játszott végig.

Matthew McConaughey és Jennifer Garner az Excsajok szelleme című filmben Forrás: InterCom

Nagyjából mindenki elfogadta, hogy az egykor még Paul Newmanhez hasonlítgatott texasi színész jobban szeret szörfözni, füvezni és napozni, mint színészkedni, és ha még fizetnek is neki milliókat ezért, akkor köszöni szépen, miért is ne folytassa ebben a mederben? Vészharangok éppen még nem kondultak, de azt azért lehetett sejteni, hogy a romantikus komédia műfaja hamar talál hasonlóan izmos, de lelkesebb és fiatalabb hősöket, ráadásul a bevételi adatai is stabil csökkenő tendenciát is mutattak.


McConaughey még éppen időben lépett, bár karrierjének legnagyobb buktája, a Hullámok ördöge is segíthetett. Hiába érezték magukat remekül a forgatáson Hollywood másik legendás beszívott arcával, Woody Harrelsonnal, a szörfös kaland olyan pocsék lett, hogy még a mozikat is elkerülte. Pár biztató jel azért ekkoriban is akadt a karrierjében; a Trópusi vihar mellékszerepe vagy az Egyszer fent... inkább lent tévésorozatban nyújtott vendégszereplése azt sejtették, hogy ha kicsit megerőltetné magát a szerepválasztások terén, tudna kellemes meglepetést okozni.

A színészi karrier előtt Matthew egyébként jogi pályára készült, és érdekes módon másodszorra is pont egy jogászszereppel fordult nagyot vele a kocka. 1996-ban a Ha ölni kell-beli ügyvédalakítása volt az első komoly főszerepe, majd tizenöt évvel később Az igazság ára állította meg az igénytelen, színészi kihívások nélküli filmjeinek áradatát. Az igazság ára egyébként nem egy remekmű, inkább csak egy korrekt krimi, amelyben McConaughey végre igyekszik tisztességes főszereplői alakítást nyújtani.

Matthew McConaughey és RP Az igazság ára című filmben Forrás: Pro Video Film & Distribution Kft.

Nagyjából ez időben tűnt fel egykori felfedezője, Richard Linklater (az 1993-as Tökéletlen idők után A Newton fiúk-at is vele forgatta öt évvel később) parádés fekete komédiájában, a Bernie-ben (magyarul a förtelmes Börni, az eszelős temetős címmel forgalmazták). Ez a film már egyértelműen jelezte az irányváltást - inkább vállal apró, de ütős mellékszerepet egy ötletes függetlenfilmben, mintsem főszerepet egy felejthető romantikus komédiákban.

Matthew McConaughey a Bernie című filmben Forrás: Parlux

A Bernie-t két még őrültebb és merészebb szerep követte, nyomatékosítva, hogy a bazsalygó szörfös csávó végleg a múlté. Van helyette például csirkecombbal orális szexet mímelő pszichopata (Gyilkos Joe) vagy fekete férfiakkal hempergő újságíró (Az újságos fiú). A Gyilkos Joe-ban és Az újságos fiú-ban közös a fülledt, kisvárosi déli hangulat, a groteszkbe hajló rendezés - de leginkább az, hogy mindkét filmet szinte teljesen agyonnyomta a leghírhedtebb jelenet.

Az újságos fiú bemutatója után jórészt csak arról lehetett olvasni, hogy ez az a film, amelyben Nicole Kidman lepisili Zac Efron fejét, míg a Gyilkos Joe elképesztő orális szexjelenete óta már soha többé nem tudunk ugyanúgy nézni a csirkecombokra, mint előtte.

Matthew McConaughey a Gyilkos Joe című filmben Forrás: Parlux

A két film közül a Gyilkos Joe sikerült sokkal jobban, ráadásul McConaughey-nek ebben volt jelentősebb szerepe, ő a címszereplő bérgyilkos, akit egy kapzsi tahókból álló, döbbenetesen proli család szerződtet az anya meggyilkolására. Tracy Letts drámájának adaptációjában minden színész (Gina Gershon, Emile Hirsch, Thomas Haden Church, Juno Temple) remekelt, de McConaughey volt ennek a velejéig romlott bohózatnak a mocskos lelke, aki minden jelenetével egyenlő mértékben tudott röhögőgörcsöt és hátborzongatást előidézni a nézőben.

Az újságos fiú ehhez képest vegyesebb élmény, Lee Daniels rendező sajnos nem mert elmenni teljesen trash irányba, bár filmje végül mégis az eltúlzott, groteszk jeleneitől marad emlékezetes, és nem a kevéssé komolyan vehető thriller száltól. Karrierszempontból McConaughey itt azzal vállalt komoly rizikót, hogy először bújt meleg karakter bőrébe.

Matthew McConaughey és Zac Efron Az újságos fiú című filmben Forrás: Pro Video Film & Distribution Kft.

Legemlékezetesebb jelenetében anális erőszak áldozataként, összekötözve, meztelenül, véresen fekszik egy lepattant motelszoba padlóján - sokkoló, hogy ugyanez a színész pár évvel korábban még a Szeretném, ha szeretnél vagy a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? rózsaszín mesevilágában mozgott. Más kérdés, hogy Az újságos fiú nem igazán találta meg a közönségét, így biztos, hogy nem okozott rémálmokat a McConaughey-tündérmeséken felnőtt rajongótábornak.

Ez után következett a Mud: a szökevény (McConaughey) és két kamasz srác barátságáról szóló lírai film lelkes kritikákat kapott, kiemelve a címszereplő érzékeny és karizmatikus alakítását. Magyarországon sosem mutatták be.

Matthew McConaughey és T a Mud című filmben Forrás: Lionsgate

2012-ben azonban még meg kell említeni egy sorsfordító momentumot: a Magic Mike-ban nyújtott frenetikus mellékszereplői alakítását. Ironikus, hogy amikor még leszerződött a sztriptíztáncos férfiakról szóló filmre, akkor pont legyinteni lehetett rá, hogy na tessék, itt ez az állandóan félmeztelen szaladgáló, kiöregedőfélben lévő izompacsirta is.

A Magic Mike egy teljesen komolyan vehető, lánybúcsúkra ideális, könnyed szórakoztatásként is működő remek film, ami nem véletlenül hozott az Egyesült Államokban 114 millió dollárt. Steven Soderbergh filmjeiért általában egymást ölik a filmfesztiválok (még az Ocean's-sorozatból is kettőnek Cannes-ban volt a premierje), de a Magic Mike-ot kezdettől, okosan nyári közönségfilmként pozícionálták, és könnyedén kitűnt a sok képregény-adaptáció és franchise közül az intelligens forgatókönyvével és lelkes alakításaival.

Matthew McConaughey a Magic Mike című filmben Forrás: Big Bang Media

Mindenki dicsérte a főszereplő Channing Tatumot (aki szintén bravúros karrier-újrapozícionálást hajtott végre az elmúlt években) és Alex Pettyfert, de a minden hiúságát hátrahagyó, lenyűgözően önironikus McConaughey lett az, akire még az év végi díjkiosztók is emlékeztek.

A férfisztriptíz-bártulajdonos és egykori táncos bőrében McConaughey-nek jutottak a film legjobb dumái (azóta szabályosan szállóige lett, ahogy az "All right, all right, all right" szavakkal hűti a felajzott női közönséget, még az Oscar-köszönőbeszédébe is beleszőtte), de egyszerű figuráját sikerült úgy többdimenzióssá tennie, hogy a lazaság mellett a kíméletlen pénzéhséget és a tragikumot is megláthattuk. Az a kinek szexi, kinek inkább szánalmas jelenet, amikor visszatérve a rivaldafénybe, izzadt húsdarabként egy szál tangában vonaglik a pénzt dobáló, visító, részeg nők gyűrűjében, szimbolikus leszámolás volt saját addigi karrierjével.

2012 végén a New York-i filmkritikusok az év legjobb férfi mellékszereplőjének választották, és a független filmek díját is megnyerte (idén duplázott, mert a Mielőtt meghaltam-ért ezúttal a főszereplői díjat vitte haza), és még akkor félig komoly Oscar-kampány is indult karrierfordulatának elismeréséért. Noha az biztos volt, hogy az Amerikai Filmakadémia szavazói nem ikszelnek tangás férfitestek mellé, de már ekkor sokan mondogatták az időközben a Mielőtt meghaltam főszerepéért csontsoványra fogyott színészről, hogy egy év múlva úgyis Oscart nyer.

Így is lett, de 2013 során egyébként is folyamatosan felmerült a neve leendő Oscar-jelöltként; tavasszal még a Mud mellékszereplőjeként, nyáron pedig A Wall Street farkasa frenetikus előzetese láttán kiáltottak neki sokan elhamarkodottan Oscart. A Wall Street farkasá-ban végül sajnos sokkal rövidebb volt a szerepe, mint azt a trailer sejtette, de tény, hogy minden jelenetet lenyúlt, amelyben feltűnt, és az étteremben előadott mellveregetése a fergeteges film egyik legtöbbet idézett momentuma lett.

Addigra már az angolszász médiában népszerű lett a "McConaissance" kifejezés, amellyel Matthew McConaughey hirtelen szakmai felívelésére utaltak. Az Oscarra végül, az előzetes várakozásoknak megfelelően, a Mielőtt meghaltam főszerepe adott lehetőséget. A kanadai Jean-Marc Vallée AIDS-drámája nem McConaughey maximumsebességre váltott színészi karrierjének csúcsa, de kiválóan alkalmas volt arra, hogy egy helyre koncentrálja az elismeréseket.

Mintha csak Oscar-receptre készült volna, de a valóság ennél némileg árnyaltabb. A Mielőtt meghaltam forgatókönyve ugyanis évekig hánykolódott Hollywoodban, és nem nagyon akart senki pénzt áldozni rá. Vallée végül minimálisnak számító, öt és fél millió dolláros költségvetésből forgatta le, és állítólag volt olyan nap, hogy muszáj volt természetes fénnyel dolgozniuk, mert nem maradt pénz világításra.

Az, hogy McConaughey ilyen feltételekkel, szokásos gázsijáról (2008-ban 15 millió dollárt ajánlottak neki a Magnum tévésorozat filmváltozatáért, helyette vállalta el 200 000 dollár + bevételből való részesedésért a Mielőtt meghaltam-ot) lemondva is vállalta, bizonyítja elhivatottságát, és azt, hogy már nem a pénz hajtja, hanem a művészi kihívás.

Matthew McConaughey a Mielőtt meghaltam című filmben Forrás: Pro Video Film & Distribution Kft.

Egy ilyen kis költségvetéssel készült produkció esetében óriási teljesítmény a hat Oscar-jelölés (köztük a legjobb film mezőnyben is!), a három kategóriában aratott diadalról nem is beszélve. Bár szereplőtársának, Jared Letónak, aki szintén rengeteget fogyott a főhős transzszexuális segítőjének mellékszerepére, komolyan vehető riválisok híján viszonylag sétagalopp volt nyerni a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában, McConaughey megizzadt a legjobb férfi főszereplő Oscarért - legalábbis a szezon elején.

A jelölések bejelentése előtt ugyanis rekorderős évnek tűnt a férfi színészek mezőnye. Ott volt két díjazatlan idős legenda, Robert Redford (Minden odavan) és Bruce Dern (Nebraska); három fekete polgárjogi ikon megformálója, Chiwetel Ejiofor (12 év rabszolgaság), Forest Whitaker (A komornyik) és Michael B. Jordan (Fruitvale Station); minden szerepükkel Oscar-esélyes szupersztárok, Leonardo DiCaprio (A Wall Street farkasa) és Christian Bale (Amerikai botrány); valamint a függetlenfilmes kedvencek, Joaquin Phoenix (A nő) és Oscar Isaac (Inside Llewyn Davis).

Matthew McConaughey a 2014-es Oscar-díjkiosztón Forrás: AFP

Az internet népe évek óta hangosan követeli, hogy korunk egyik legnagyobb és legtöbbször pofára ejtett színésze, Leonardo DiCaprio nyerjen végre Oscart, így sokaknak úgy tűnt, a végső meccs Leo és Matthew között dől el. Az internetes mémgyár mókásabbnál mókásabb animációkkal és videókkal illusztrálta a versengést, illetve DiCaprio vereségét (kedvencünk), de a valóságban ez a párharc sokkal kevésbé lehetett kiélezett, főleg, hogy a végül fődíjas 12 év rabszolgaság főszereplője, Chiwetel Ejiofor és Bruce Dern a Nebraská-ból legalább annyira erős jelöltek voltak, mint DiCaprio. McConaughey mellett pont a meglepetés ereje szólt; ő az utóbbi egy-két évben letaglózta az Akadémia tagjait azzal, hogy mennyire jó színész, míg DiCaprio két évtizede viszonylag egyenletes teljesítményt nyújt, különösebb rizikóvállalás nélkül.

Nem utolsó szempont volt persze az se, hogy pont az Oscar-kampány idején ment az HBO-n A törvény nevében (True Detective) című briliáns nyolcrészes minisorozat, amelyben McConaughey még erőteljesebb alakítást nyújtott, mint a Mielőtt meghaltam-ban, a Mud-ban vagy a Magic Mike-ban.

Matthew McConaughey és Woody Harrelson A törvény nevében című sorozatban Forrás: HBO

Partnere ismét kedvenc szívós haverja, a rosszemlékű Hullámok ördöge óta maga is karrierrehabilitáción átesett Woody Harrelson, aki szintén csúcsteljesítményt nyújt, ő a gyarló, gyenge "rossz zsaru" McConaughey tragédiákon átesett, de erényesnek megmaradt, bámulatos drámai végleteket felvonultató nyomozója ellenében. Az utóbbi években rengeteg A-listás filmsztárt szippantott fel a televízió, de McConaughey abban is úttörő, hogy elsőként vállalt sorozatot filmkarrierje felmenő ágán.

McConaughey valószínűleg Emmy-díjat is fog nyerni A törvény nevében főszerepéért, de nem kétséges, hogy az Oscart is nagy részben köszönheti a sorozatbeli alakításának, csakúgy, mint a Mud-nak, a Gyilkos Joe-nak, a Magic Mike-nak, Az újságos fiú-nak és a Bernie-nek, azaz az egész McConaissance-jelenségnek. Ez volt a tökéletes időpont királlyá koronázni őt, ritka, hogy az Oscar szavazóinak ennyire jó legyen az időzítése. Magabiztos köszönőbeszédén látszott, hogy számított rá, mégis sokan kritizálták, hogy arrogáns volt, és inkább Istennek és saját magának mondott köszönetet, mintsem lerótta volna tiszteletét a Mielőtt meghaltam-ban megformált valós személy, Ron Woodroof, vagy éppen az AIDS áldozatai előtt.

Szimpatikus momentum volt viszont, hogy Leonardo DiCapriót megölelte a színpadra menet és, hogy lényegében családjának tulajdonította a karrierreneszánsz mögötti inspirációt. Amerikában, ahol az elnök is Istenre esküszik fel, és a dollárbankókra is ráírják, hogy Istenben bíznak, nem igazán lehet egy színészt amiatt kritizálni, hogy elsőként neki mond köszönetet, de érdekes módon az utóbbi tizenkét évben csak afroamerikai színészek (Denzel Washington, Jennifer Hudson és Forest Whitaker) kezdték így a mondandójukat a pódiumon.

Sokan értetlenül álltak az előtt is, hogy hogyan nevezheti meg egy ilyen pillanatban a tíz évvel későbbi önmagát a példaképeként, pedig ez igazán frappáns módja volt annak, hogy az "Ámen"-re rímeltesse az "All right, all right, all right"-szállóigét. A heves reakciókat látva mindenesetre könnyen lehet, hogy ha például a Golden Globe-átadón süti el ezt a beszédet, nem is nyerte volna meg az Oscart.

Pedig volt logika a szépen felépített és begyakorolt beszédének a gondolatmenetében, és ha így folytatja (következő főszerepe A sötét lovag-trilógiát és az Eredet-et is jegyző Christopher Nolan új sci-fijében, a Csillagok között-ben lesz), akkor a tíz évvel későbbi Matthew McConaughey Istent már kihagyhatja, és csakis saját bátorságának, kreativitásának és sokoldalúságának köszönhet majd mindent.