Ilyen horrort még biztosan nem látott

Fagyott május
Vágólapra másolva!
A Fagyott május bedob minket az erdő közepére, nagy vonalakban felvázol egy világvége utáni világot, utána viszont nem azt kapjuk, amire a történetközpontú filmekre ráállt agyunk számít. Lichter Péter kísérleti horrorfilmje az erdőhöz kapcsolt, legtöbbször irracionális félelmeinkre épít, és az első perceiben megteremtett borzongató, hipnotikus hangulatot nyújtja el egész estés alkotássá. Jobb, ha már most leszögezzük, ez a film nem való mindenkinek. De ha nem idegenkedik a horrortól, ha érdekli, milyen az, amikor alkotóelemeire szednek szét egy műfajt, és megtörtént már önnel, hogy megigézve bámulta a széltől suhogó faágakat, akkor nyugodtan üljön be a Fagyott májusra.
Vágólapra másolva!

Az erdő fontos szerepet tölt be az emberek képzeletében. Néha idilli helyként gondolunk rá, ahová az ember nyugalomra és feltöltődésre vágyva elvonul. Máskor meg áthatolhatatlan rengetegként jelenik meg előttünk: félelemmel tölt el, és menekülésre késztet. Misztikus hely ez, amely egyszerre vonzza és taszítja az embert. Ennek következtében a horrorfilmekben gyakran tűnik fel az erdő nyugtalanító helyszínként, a főhős vagy éppen a gonosz zaklatott lelkiállapotának kivetüléseként vagy akár konkrét szereplőként.

Képkocka a Fagyott május című filmből Forrás: Lichter Péter

Lichter Péter horrorfilmje is az erdőtől való irracionális félelmünkre épít, de a legtöbb műfaji társától eltérően kizárólag erre az érzésre koncentrál. Arra, milyen érzés is lehet elveszni a hegyekben; napokon át egyedül bolyongani úgy, hogy csak az avar ropogását, a széltől imbolygó faágak suhogását halljuk.

A szubjektív nézőpont használatával a Fagyott május felkínálja a nézőnek, hogy helyezkedjen bele a vándor szerepébe,

a posztapokaliptikus kerettörténettel pedig még borzongatóbbá teszi az erdőt.

A településekre nincs miért visszatérni, mert teljesen elhagyatottak, ha pedig nagy ritkán, az elemlámpa fényében feltűnik egy emberi alak, akkor a legjobb, amit tehetünk, hogy menekülünk.

A Fagyott május egy merész és jobbára érdekfeszítő műfaji dekonstrukció, amiből hiányzik a horror legtöbb eleme, elmesélhető történet is csak nyomokban található benne. Lichter Péter szinte csak egyetlen dolgot hagyott meg a zsánerből: azt az állandósuló szorongató érzést, amely minden jól sikerült horrorfilm alaphangját képezi.

Lichter a kísérleti filmek irányából érkezett, és a Fagyott május-ban a horrort házasította össze az avantgárddal.

Erről a filmről tényleg muszáj elmondani, hogy nem való mindenkinek.

Aki nem kapja el a hangulatát, az annyit lát majd csak, hogy valaki hosszú perceken át trappol az erdőben, és ez hamar ki fogja hozni a béketűréséből.

Nálam is volt olyan része a Fagyott május-nak, amikor eltávolodtam az erdőtől, és unalmamban a helyemen fészkelődtem. Máskor viszont berántottak a képek, és elveszítve az időérzékemet, a nyirkos és barátságtalan tájban vándoroltam.

Képkocka a Fagyott május című filmből Forrás: Lichter Péter

Voltak időszakok, amikor ez a séta megtisztított a gondolatoktól. Máskor meg koncentrálttá tett, és megrögzötten azt kémleltem, hogy látok-e valami élőt, valami szokatlant, valamit, ami változatosságot hoz a monotonitásba. Ebben a filmben hatalmas történésnek számít, ha felvillan egy Commodore 64 képernyője, régi családi felvételek kezdenek pörögni, vagy ha a távolból lövést vagy gyereksírást hallunk.

De itt már azt is drámai fordulatként értékeli a néző, ha elkezd esni a hó.

Az egyhangúság néha hipnotikus erejűvé tud válni a Fagyott május-ban. De ennek a különös állapotnak az átéléséhez kell a sötét moziterem minden más ingert kizáró közege. Csak ott van esély arra, hogy az ember elmerüljön a késő őszi, kora téli nyirkos és barátságtalan tájban, és, felszedegetve a történet apró mozaikdarabjait, valamiféle értelmet adjon a főhős vándorlásának.

Fagyott május Forrás: Lichter Péter

Ezt a sétát csak bátor utazóknak ajánlom, ők viszont nyugodtan próbálják ki. Megérezhetnek valamit az erdő misztikumából, aztán meg elgondolkozhatnak azon, miért hat rájuk így ez a sok fa meg bokor.

A filmet jelenleg a budapesti ART+Cinemában lehet megnézni, a későbbiekben az ország más városaiba is el fog jutni. További információt a Fagyott május Facebook-oldalán talál.