A zúzás cro-magnoni királya

Vágólapra másolva!
A második Hulk-mozi nem ad vissza túl sokat a képregénytörténelem legsúlyosabb skizofrén karakteréből, a pszichologizálás helyett inkább a figurához kapcsolódó blődlire, a Hulk-zúzásra épít. Bár így valószínűleg jobban hozzájárul majd a képregénykultusz terjedéséhez, mint az Ang Lee-féle első változat.
Vágólapra másolva!

Hiába állítják a több identitást halmozó képregényhősökről, hogy tudathasadásos karakterek, a legsúlyosabb skizofrén vitathatatlanul Hulk. Amíg a többi szuperhős maga dönt arról, mikor melyik személyiségében tetszeleg, addig Bruce Banner/Hulk kettőse esetén a tudatalattiban zajló ádáz viták, komikus dialógusok eredménye, hogy a nyápic tudós kerekedik-e felül, vagy kiengedi-e elfojtásai fizikai megtestesülését, a dühöngő zöld óriást. A képregényt több éven keresztül jegyző Peter Davidnél ez a metafora általában úgy néz ki, hogy Banner egy hatalmas kapunak veti a hátát, miközben Hulk próbálja betörni azt.

A karakter különlegességét az adja, hogy a szerencsétlen sorsú Banner nem tudja szétválasztani a különböző személyiségeit, akik merőben eltérően képzelik el a közös életet - az élvhajhász Hulk például egy időben ragaszkodott hozzá, hogy Las Vegasban legyen kidobóember -, ráadásul a történetet tovább bonyolítja, hogy mindketten ugyanazt a nőt szeretik. A képregényhősnek szentelt második film A Hihetetlen Hulk azonban kevésbé támaszkodik a képregényre, alig ad vissza valamit a Marvel kiadó egyik legösszetettebb figurájából.

A film a pszichologizálás helyett inkább a karakterhez kapcsolódó blödlire, a Hulk-zúzásra épít, vagyis arra, hogy az együgyű Hulk egy kis nyugalomért cserébe hajlandó mindent péppé törni. Louis Leterrier alkotása többé-kevésbé ott veszi a fonalat, ahol az Ang Lee-változat öt évvel ezelőtt elhagyta: Banner a saját maga által jelentett fenyegetés miatt kénytelen menekülni, miközben a hadsereg - amelynek a kísérletei miatt Hulk létrejött - kíméletlenül üldözi őt. Végül egy vállalkozó szellemű katonába - az ördögien gonosz Tim Rothba - annyi szuperszériumot pumpálnak, amíg Hulknál is félelmetesebb valami jön létre.

A mozi talán legjobb jeleneteit azok a képregényre visszautaló momentumok jelentik, amelyek a karakterek egymáshoz való viszonyát boncolgatják. Például amikor a nehéztüzérségi támadást kiálló Hulk először ébred rá, hogy Banner nője az övé is, ezért nem árt megmenteni. Kiváló az egy testben lakozó kettős személyiség impotenciájának ábrázolása is. Banner nem szeretkezhet, mert az izgalomtól Hulkká alakulna. A gyermeklelkű Hulk meg inkább ücsörög a nővel a zuhogó esőben a szikla szélén, épp ésszel elképzelhetetlen hogy történjen bármi is. Ehhez pedig tökéletes támpontot nyújtanak a színészek: Eric Bana mulya kábultságával szemben Edward Norton - aki forgatókönyvíróként is közreműködött - kiszolgáltatott, félszeg alakítása sokkal közelebb hozza Bannert. Liv Tylertől pedig elhisszük, hogy ő az imádott asszony, akivel igazából mindenki csak a plátói szerelemig jut.

A hihetetlen Hulk | Edward Norton és Tim Roth

Hulknak valamint Tim Roth gigantikus alteregójának az egymásnak feszülései viszont a film legunalmasabb pillanatai. A hasonló méretű monstrummal folytatott harcban Hulk szinte teljesen elveszik. Ang Lee korábban zseniálisabban érzett rá arra, hogy a modern civilizációval szembeni tombolás sokkal markánsabban jeleníteti meg a zöld óriást, mint egy riválissal folytatott kakaskodás. Bár a második mozi keveset tesz hozzá elődjéhez, a könnyebb befogadhatóság biztosan hozzáad valamit a Hulk-kultusz terjedéséhez.