Titanic: A zöldfülü és a szürke hétköznapok

Vágólapra másolva!
A kis hadnagy minden pátosz és dráma nélkül, szinte dokumentarista prózaisággal mutatja be egy párizsi rendőrőrs mindennapjait. A címben szereplő frissen végzett, fiatal nyomozó, Antoine (Jalil Lespert) kiskutyás lelkesedéssel veti bele magát a munkába és csalódott, amikor kékszirénás autós üldözések helyett telefonügyeletesként az irodában kell bámulnia a falat. Főnöke Caroline Vaudieu sztárnyomozónő (Nathalie Baye), aki alkoholizmusával és korán elvesztett gyereke emlékével küzd csendesen. A nő szárnyai alá veszi Antoine-t; kedélyesen együtt szívnak a lefoglalt marihuána készletből és sokat beszélgetnek. Aztán persze történik valami és felgyorsulnak az események.A probléma az, hogy ez a valami csak körülbelül egy óra után következik be. Addig semmi más nem történik, mint a karakterek és a rutinos rendőrélet aprólékos, izgalommentes bemutatása. Xavier Beauvois rendező túl hosszan, túl alaposan rágja szájba az üzenetet: ez kérem nem akciófilm, nem egy Drágán add az életed vagy akár egy Linda, hanem maga az Élet. Így élnek Párizsban a rendőrök, így néz ki a munkájuk, pont. De amikor nem történik semmi, az élet elég unalmas tud lenni. A kis hadnagy is jó sokáig unalmas. Aztán végre van egy kis dráma és a film utolsó harmada szükségszerűen erőre kap. De akkor már késő, a bágyadt érdektelenség addigra beette magát az agyunkba. Pedig kiváló színészeket látunk, hiteles, komoly alakításokat. Csak éppen többnyire nem történik velük semmi.A filmet már nem vetítik többször a Titanic filmfesztiválon.
Vágólapra másolva!