Christian Bale megmássza az Everestet

Vágólapra másolva!
A világ legmagasabb hegye, a Mount Everest újabban nagyon izgatja az amerikai filmeseket: már 2010-ben is jött egy hír, hogy Julia Roberts és Shekhar Kapur dolgoznak egy életrajzi filmen George Malloryról, aki 1924-ben, elsőként próbálta megmászni a hegyet, de meghalt az expedíció során, és a holttestét csak 1999-ben találták meg. Azóta arról a filmről nem érkezett friss hír, viszont nemrég bejelentették, hogy Doug Liman (A Bourne-rejtély, Mr. és Mrs. Smith) Tom Hardy főszereplésével, Everest címmel csinál filmet Malloryról. Most akadt egy riválisuk, bár az új film nem Malloryról szól, így talán megférnek egymás mellett. Az egyelőre szintén Everest címen futó filmet Baltasar Kormákur (101 Reykjavík, Csempészek) rendezi Christian Bale főszereplésével, és a sztorijáról egyelőre annyit tudni, hogy arra az 1996-os, tragikus expedícióra koncentrál majd, melynek során nyolc hegymászó vesztette életét az Everesten.Christian Bale
Vágólapra másolva!