Ben is kufírcol, Matt tovább menekül

Vágólapra másolva!
A Universal stúdió következő évekre szóló tervei között szinte elbújtatva hozták nyilvánosságra, hogy mégis folytatódik a Bourne-sorozat Matt Damon főszereplésével a második és harmadik részt jegyző Paul Greengrass kamerái előtt. 2007 legjobb akciófilmje hétfőre virradóra három Oscar-díjat is nyert (legjobb vágás, legjobb hang, legjobb hangvágás), így ezüstérmes a fődíjas Nem vénnek való vidék négy szobra mögött. Korábban Greengrass és Damon is elzárkóztak a folytatás elől, majd mindkettőjüket a másik beleegyezése győzte meg, ami nem meglepő annak fényében, hogy most is éppen együtt forgatják a The Green Zone című iraki témájú drámát. A Bourne-sorozatból még két regényt nem filmesítettek meg, a forgatás 2010-nél előbb nem valószínű, hogy elkezdődik.Matt Damon és Ben Affleck A Bourne-ultimátum premierjénMatt Damonnak egyébként A Bourne-ultimátum óta kétségkívül a legjobb húzása az a Sarah Silvermanes videószkeccs volt, amelyben a komikával bevallották ország-világnak (és leginkább Sarah barátjának, Jimmy Kimmelnek) hogy együtt kufírcolnak. A fergetegesen vicces videót csaknem 8 millió ember látta és pár hete már rebesgették, hogy Kimmel hasonlóan mókás válaszklipre készül Damon egykori elválaszthatatlan barátjával, Ben Affleckkel. Nos, a "bosszú" vasárnap megérkezett és a talk-show házigazda nem erőltette túl a fantáziáját: "Ben Affleckkel dugok!" - kürtöli világgá Benen kívül még egy tucat sztár (Brad Pitt, Harrison Ford, Cameron Diaz, Don Cheadle, Robin Williams, stb.) asszisztálásával. A We Are The World-re hajazó vallomás vicces, de talán az újdonság erejének hiánya miatt kevésbé felejthetetlen, mint Matt és Sarah duettje - a sztárcameók miatt persze mindenképp érdemes megnézni.Video: Jimmy Kimmel: I'm Fucking Ben Affleck!
Vágólapra másolva!